Hirdetés

Ismét az Eden Arena Malta Vibes mezőnyében a Budapest Five

Jól ismert csapatok gyűrűjében játszhatunk a D csoportban.

NÉZD MOST AZ ESPORTGURUN!

Dreamhack Open RMR Fall

BIG vs. Heroic

Hirdetés

Ötödik hetéhez ért az Eden Arena Malta Vibes, ahol 16 feltörekvő csapat mérheti össze a tudást. Negyedik hete kapja már a meghívásokat a Budapest Five, igazán áttörő eredményt azonban még nem sikerült elérnie a magyar alakulatnak.

De majd most! Eddigi legjobb helyezésünk, hogy a 2. héten bejutottunk a rájátszásba, a top 8-ban végeztünk, megelőzve olyan csapatokat mint a Syman, a HONORIS vagy az LDLC. Utána viszont nem akartak összejönni a dolgok és rendre elbuktuk a rájátszásba jutást.

Itt az ideje javítani a statisztikán, ám könnyű dolgunk ezúttal sem lesz. A D csoportban kapott helyett a BP5, az ALTERNATE aTTaX, a Lyngby Vikings és a BLUEJAYS mellett. Első ellenfelünk rögtön a német ALTERNATE aTTaX lesz, akiket már éppen elég jól ismerünk. 

az Eden Arena Malta Vibes ötödik hetének résztvevői (forrás: hltv.org)

Számtalanszor törtek már borsot az orrunk alá a német játékosok, akik egyébként már karnyújtásnyira vannak a HLTV top 30-tól. Jelenleg a 34. helyet foglalják el. A csoport maradéka, a Lyngby Vikings és a bolgár BLUEJAYS már sokkal verhetőbbnek tűnnek, de mindez csak a papírforma.

Ezen a szinten már nincs könnyű vagy nehéz ellenfél, senkit sem szabad lebecsülni. A németek elleni meccs ma délután 17 órától kezdődik és a nap végére az is kiderül majd, kik lesznek a D csoport továbbjutói. Minimum két mérkőzése van a Budapest Five-nak, amiket élőben követhettek majd a csapat Twitch csatornáján, gabesson és könnyen lehet, hogy kolor tolmácsolásával.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Hirdetés
3 db hozzászólás
  • kakaobab 4 hónapja
    .
    0 0 Válasz
  • Yahoo 4 hónapja
    Na hajrá! Tegyék oda magukat a fiúk. Kellene egy jó eredmény... mostanában gyengécske a teljesítmény sajnos
    0 0 Válasz
  • 666Atya666_ 3 hónapja
    #freefortnite
    0 0 Válasz
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés