Öt év után cserél a Liquid,  volt társai már elbúcsúztak nitr0tól

Öt év után cserél a Liquid, volt társai már elbúcsúztak nitr0tól

Hétvégén már új tagjával játszik a Liquid.

Nem kellett sok, hogy beigazolódjanak a pletykák, legrégebbi játékosát cserélte le a Team Liquid. Nicholas "nitr0" Cannella több, mint öt és fél éve csatlakozott a csapathoz, de most augusztus elején véget ért a közös munkájuk.

Az első kiszivárgott hírek után két nappal már hivatalosan is bejelentették, nitr0 kikerült a Liquid kezdő ötöséből, jelenleg inaktív játékosként tervezheti a jövőjét. Ha valaki, akkor ő megállná a helyét az európai top csapatok között is, kérdés, hogy ki tud majd lecsapni rá? Volt társai és a teljes csapat is elköszönt már tőle, méghozzá egy hangulatos, lehengerlően izgalmas videóval. 

"Sosem könnyű elbúcsúzni. Öt éve kezdtem a karrieremet és keresve sem találhattam volna jobb csapattársat tőle. Nagy dolgokat vittünk véghez közösen és remélem, hogy a jövőben is sok siker vár még rád, bárhol is folytatódik majd a karriered." -ezt már ELiGE írta Twitteren, aki szintén 2015-ben, nitr0 után körülbelül két hónappal kezdte meg karrierjét a Liquidnél.

Hivatalosan még nem jelentették be, hogy ki érkezik nitr0 helyére, de azt már tudjuk, hogy az augusztus 8-án kezdődik a DreamHack Open Summer észak-amerikai divíziójában Grim erősíti majd a Liquidet.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések