A CS:GO egyik legnépszerűbb elemzője és ex-profi játékosa hivatalosan is visszavonult

A CS:GO egyik legnépszerűbb elemzője és ex-profi játékosa hivatalosan is visszavonult

Tavaly Budapesten is találkozhattatok Pimppel, a V4 Future Sports Festivalon.

Jacob "Pimp" Winneche a CS:GO egyik megkerülhetetlen arca, aki letette már névjegyét játékosként és elemzőként is. 2017-ben hagyta el a Liquid kötelékét, azóta pedig alig volt olyan verseny, ahol ne láttuk volna az elemzőasztalnál.

Ennek most sajnos vége, igaz, elmondása szerint csak részben. Pimp hivatalosan is bejelentette visszavonulását, nem lesz már profi játékos és elemzőként is áttervezi a karrierjét. Tavaly volt, hogy az év 365 napjából 240-et utazva, folyamatos munkával töltött, ezt pedig nem szeretné többet.

Persze nem tűnik el véglegesen a Counter-Strike közösség szeme elől, sőt! Elemzőként továbbra is láthatjuk, hallhatjuk majd őt, de ehhez egyrészt újra kellenek a LAN-ok, másrészt pedig azt ígérte, hogy sokkal kevesebb versenyre utazik majd el, azt szeretné, hogy ahol beáll az elemzőasztal mögé az egy különleges esemény legyen.

A versenyek helyett több időt szeretne a Twitchen tölteni, ahol már utóbbi két hónapban is jóval többet láthattuk, mint korábban. Ez persze látszik is a nézettségén és a követő bázisán, júliusban átlagosan 1700 ember volt ott vele a saját csatornáján. Ezt a karriert szeretné folytatni, de reménykedjünk benne, hogy a 2019-es V4 Future Sports Festival elemzője tényleg nem hagy fel a versenyekkel sem.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések