LoL: Borzalmasan teljesít Yasuo testvére az első éles bevetésén

LoL: Borzalmasan teljesít Yasuo testvére az első éles bevetésén

Yone jött, látott és egyelőre csak keresi a helyét.

Alig telt el két hét Lillia megjelenése óta, máris berobbant a 150. League of Legends karakter, akit óriási hype övezett, mivel nem másról van szó, mint Yonéról, Yasuo testvéréről. Az új karakter két karddal vagdalkozik az ellenségek között, sőt képes arra is, hogy testét hátrahagyva vesse bele magát a harcok közepébe. Sokan úgy írják le Yonét, mint Zed és Yasuo valamilyen közös leszármazottját, akivel kapcsolatban a Riot Games a kreativitását nem mozgatta meg túlságosan. Ami biztos, hogy rég volt már ennyire népszerű startja új hősnek, azonban a győzelmi statisztikák még nem mutatnak túl jól.

Amit le kell szögezni elöljáróban, hogy a legújabb bajnokoknál megfigyelhető win rate-ek kifejezetten alacsonyak. A Riot Games is leszögezte, hogy nem szeretnének broken champeket kiadni, mivel sokkal nehezebb ebben az esetben belőni a játékegyensúlyt. Ennek is köszönheti Yone, hogy jelenleg 40%-os győzelmi arányt tud felmutatni, hiába számít egész népszerűnek a rankedező játékosoknál. Meg kell még találnia a helyét, valamint az idézőknek is ki kell tapasztalniuk az erősségeit és gyengeségeit. 

Mivel egy valódi közelharci karakterről van szó, akinek lételeme, hogy a harcok középpontjában hadakozzon, ezért sokkal tankosabbra kell építeni, mint Yasuót. AD bruiserből így is eléggé telített a mezőny, elég csak Renektonra, Settre, Camille-ra, Wukongra és Gangplankre gondolni, ezért nem lesz egyszerű feladata a Riotnak, ha szeretnék Yonét annyira megerősíteni, hogy a Solo Queue-ban és a profik között is beverekedje magát a legjobb pickek közé. Ami biztos, hogy Yone választható lesz a világbajnokságon, ahol valószínűleg Samiráról, a 151. champről is kikerülnek további részletek.

Ha nemcsak olvasni szeretsz a LoL-ról, hanem néznél is közvetítéseket, akkor mindenképp kapcsold be az EsportGuru adásait! 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!