Hivatalosan is visszavonult ScreaM, a belga headshot machine

Hivatalosan is visszavonult ScreaM, a belga headshot machine

ScreaM végleg elhagyta a Counter-Strike kötelékét.

Nem hittük volna, hogy valaha eljön ez a nap, ahogy azt sem, hogy egy akkora tehetségnek mint ScreaM, nem jut ki a legjobból és sosem lesz Major győztes. Pedig sajnos így alakult a karrierje, ma pedig hivatalosan is hátat fordított a CS-nek a belga headshot machine.

Persze ScreaM jó ideje nem volt már profi CS:GO csapat tagja, pedig anno őrületes iramban indult be a karrierje. Már az 1.6-os időkben is ismerték őt, de igazán akkor vált világsztárrá, amikor 2015-ben vele együtt alakult meg a híres Titan. Mint tudjuk, nem tartott sokáig a projekt, ami után a G2-nál és az Envyusnál játszott egy, illetve másfél évet. Tény, hogy a francia CS:GO aranykoráról beszélünk, de  a legnagyobb versenyek serlegét így sem tudták megkaparintani.
2018 nyarán az Envyus megvált a teljes CS:GO csapatától, ezután pedig ScreaM már nem igazán talált új otthonra. Legutóbb a GamerLegion élén láthattuk, de annak a csapatnak is nagyobb volt a füstje, mint a lángja, így az utóbbi közel egy évben már a kispadon ült. 

Időközben viszont megjelent a VALORANT, ami annyira elcsábította a belga játékost, hogy most hivatalosan is hátat fordított a CS:GO-nak. A fish123 csapatában egyébként is láttuk már őt több VALORANT versenyen is, de most felkarolta őket az egyik legnagyobb e-sport szervezett.

ScreaM és a teljes fish123 mostantól a Team Liquid csapatát erősítik, amit egy egészen páratlan videóval jelentett be a csapat. Sajnáljuk, hogy a CS:GO-ban nem ért el oda ahová szeretett volna, de reméljük, hogy a VALORANT képében megtalálja a jövőjét és a játék legkiemelkedőbb játékosai közé ér majd.

A Team Liquid új VALORANT csapata:

  • Adam "ec1s" Eccles
  • Dom "soulcas" Sulcas
  • James "Kryptix" Affleck
  • Travis "L1NK" Mendoza
  • Adil "ScreaM" Benrlitom
  • Connor "sliggy" Blomfield (edző)

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!