Woxic a kispadon, karrigan pedig letörölte a CS:GO-t? - Nem áll túl jól a mousesports

Woxic a kispadon, karrigan pedig letörölte a CS:GO-t? - Nem áll túl jól a mousesports

Közel másfél év után változik a mouz felállása.

Az ESL One: Köln minden csapat számára az év egyik legfontosabb versenye. Fáj, ha innen hamar kiesik az alakulat, de egyszerűen nem nyerheti meg 16 csapat a versenyt. Ettől függetlenül mindenki a győzelemre pályázik, a mousesports sem az első kiesők között szerettet volna zárni.

A Na'Vi ellen még egész rendben volt a mouz játéka, persze már ott is sok volt a hiba, de az orosz többségű csapat elleni 2-1-es vereség még talán belefért. A MAD Lions viszont óriási csapást mér a mouzra. Nem elég, hogy a dán csapatot igazából kötelező lett volna elverniük, de ekkora vereségre senki sem számított. Két pálya alatt, összesen 9 kört hozott a mouz.

Ez is közrejátszott abban, hogy a csapat török mesterlövésze, woxic kispadra került. Hivatalos bejelentés még nem érkezett a csapattól, de az 1.pv.fr forrásai és az, hogy woxic a saját Twitterén ígér további tájékoztatást, már beszédes. A kiszivárgott információk szerint, helyét Bymas veszi majd át, az AWP-t pedig chrisJ forgathatja a jövőben. 

Láthatóan frusztrált mindenki a csapatnál, a kölni meccsek kameraképei alatt ritkán láttunk mosolygó, elégedett mouz játékosokat. Karrigan nemes egyszerűséggel egy pár másodperces videóval kommentálta a csapat teljesítményét, ami mindent el is mond a dán irányító hangulatáról.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések