A 10.18-as frissítésben Kayle erős buffot, míg Shyvana W animációja rég várt felújítást kap

A 10.18-as frissítésben Kayle erős buffot, míg Shyvana W animációja rég várt felújítást kap

Kayle végre a korai szinteken is vissza tud majd ütni, Shyvana hitbox szinten pedig végre konzisztens lesz.

Azt már tudjuk, hogy Ahri kap egy Mini Reworkot. Ezt már több, mint egy hete elárulta nekünk Yetter és azt is megtudtuk, hogy milyen formában is láthatjuk majd őt nemsokára.

Most viszont kiderült, hogy a 10.18 nem csak a rókalánynak lesz fontos, most kiderült, hogy Kayle elég erős buffokat kap, illetve Shyvana is megkapja a figyelmet, amit megérdemel. Utóbbi esetében a változás leginkább a konzisztenciát és az animációkat hivatott jobbá tenni.

  • A Q mostantól nem adja vissza a manaköltséget, ha ellenséges hőst talál el
  • A W mana költsége változik, 70-100 => 90-130
  • Az E Töltési idő (CD) is változik, 8 mp => 8-6 mp
  • Az E mana költsége is változik, 50 - 70 => 0
  • Az E animációs sebessége változik 2000 =>5000

A Q és a W változás magában egy pici nerfnek mondható. Igazán nem durva, akár még magában is el lehetne fogadni. Azonban látható, hogy az ottani gyengítésre azért van szükség, mert az E egy kicsit magasabb fokozatba kapcsolt. A fejlesztők elmondása szerint szeretnék minél hamarabb elérni, hogy a Starfire Blade erős legyen. Ahogy mennek rá a szintek, a töltési ideje folyamatosan csökken és 0 manába kerül majd, azaz minden megkötés nélkül lehet majd spammelni. 

"A célunk ezzel a változtatással, hogy Kayle ösvény fázisa jobb legyen, hogy már akorai szinteken is tudjon valamit kezdeni az ellenfelével és ne kelljen passzívan arra várnia, hogy meglegyen a 11. szint legalább."

  • A képesség átmérője változik 220-300 (külső határ alapján számol a rendszer) => 345 (a kör közepéhez viszonyítva számol a rendszer)
  • Az animáció sokkal egyértelműbben mutatja majd, hogy hol ér véget a lángkör
  • A képesség teljes sebzése marad, viszont más lesz a tickrate, 1 mp/tcik => 0,5 mp/tick

Itt nem beszélhetünk arról, hogy ez most nerf vagy buff. A fejlesztők is inkább azt mondják, hogy az egész célja az, hogy mind a Shyvana játékos, mind pedig az ellenfelei tisztában legyenek a hitboxokkal. Illetve azzal, hogy a kör átmérője minden szinten ugyanannyi, könnyebben lehet tervezni ellene vagy vele a távolságokat. A tick változás már egy másik kérdés, ennek sokan örülnek, mivel így konzisztensebben ki lehet majd belőle szedni a sebzést, ami főleg a kisebb párbajokban lesz majd fontos.

"Nem akarunk igazán buffolni és nerfelni sem, a fókusz inkább azon van, hogy jobb legyen a képesség illetve a játék".

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Közvetítések