Jobb csapat a Rogue és jobban is draftolnak, mint a Fnatic - G2 Grabbz

Az LEC 2020 Summer Split bajnokának, a G2 Esportsnak az edzője adott interjút a Fnatic ellen megnyert széria után.

"Közömbösen érzem magam. Kifejezetten rosszul, hogy az őszintét megvalljam." Ezekkel a mondatokkal kezdte meg a 3-0-ra megnyert LEC döntő után interjúját Fabian “GrabbZ” Lohmann, a G2 Esports csapat edzője. Annak ellenére vallott így érzelmeiről a szakember, hogy csapata esélyt sem adott Európa másik gigászának.

Grabbz nem rejtette véka alá véleményét, egyértelműen kijelentette, hogy a G2 Esports, azaz az ő csapata nem játszott jól sem a döntőben, sem a Fnatic elleni felső ági döntőben. A Rogue ellen kicsit jobbak voltak, de ott is azért volt szoros az eredmény, mert a Rogue jobb csapat, mint a Fnatic. Rekklesék kiszámíthatóan draftoltak és csak azért nyertek 3-2-re a G2 ellen, mert a G2 leintelt több meccset is. Az edző megemlítette, hogy nem volt egyszerű Jankos helyzete, mivel adaptálódnia kellett más stílusú dzsungeles hősökhöz, de pont ezért messze ő a legjobb jungler Európában, hiába említik többen Inspired és Selfmade nevét.

A Fnatic éles kritizálása után a Worlds került előtérbe. A szakértők, így Grabbz is egyetért azzal, hogy Kína és Korea legjobbjai egyértelműen kiemelkednek a mezőnyből, ezért is kell alaposan felkészülni a G2-nak már a csoportkörökre is. A Top Esports és a Damwon Gaming tematizálja jelenleg a profi LoL-ról értekezőket, de Grabbz szerint már a kínai negyedik is problémákat okozhat az európai kluboknak. Természetesen várja, hogy végre megmérkőzzenek a világbajnokságon, de folyamatosan a munkára koncentrál addig is, mivel hatalmas a G2 hátránya a top csapatokkal szemben.

Ha mindenképp kéne valami pozitív gondolatot is megfogalmaznia Grabbznek, akkor az a magabiztossága lenne, amit a csapattal szemben táplál. Képesek arra, hogy kemény munkával maguk mögött hagyják a rájátszásban mutatott rosszabb teljesítményt, és az év legfontosabb versenyén mutasság meg a világnak, hogy ezúttal nem érik be kevesebbel, mint a világbajnoki címmel. Győzni mennek Shanghaiba, ezért mindent meg is tesznek.

Ha nemcsak olvasni szeretsz a LoL-ról, hanem néznél is közvetítéseket, akkor mindenképp kapcsold be az EsportGuru adásait! 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!