Máris beindult a találgatás az új Cloud9 kapcsán

Máris beindult a találgatás az új Cloud9 kapcsán

Egy biztos, ALEX új csapatát néhány óra múlva már ismerni fogjuk.

A legendás szervezet, a Cloud9 pár napja jelentette be, hogy ismét kukázza CS:GO csapatát. Azóta már azt is tudjuk, hogy HenryG és kassad vezetésével készül az új csapat. Az új játékosokról még nincs információ, a találgatások viszont már elindultak.

A két legnépszerűbb elmélet szerint, GuardiaN és a korábban a Vitality csapatából ismert ALEX lehetnek az új csapat új játékosai. A szlovák mesterlövész a napokban adott egy interjút a Dexertonak, amiben azt mondta, hogy hónap óta gyakorol, hónapok óta fejleszti magát és készen áll a visszatérésre. Véletlen lenne, hogy ez szinte egyszerre történt az újjá épülő Cloud9 bejelentésével vagy GuardiaN lehet HenryG egyik kiszemeltje?

A másik véletlen egybeesés, hogy Alex "ALEX" McMeekin, a Vitality volt irányítója pont ma törte meg  acsendet, amibe az elmúlt fél évben burkolózott. Idén március óta volt inaktív a francia csapatnál, tegnap viszont bejelentette, hogy elhagyja a Vitalityt és ma délután már le is leplezi új csapatát.

Az ALEX felé irányuló pletykák ott törnek ketté, hogy a Cloud9 meg szeretné tartani jelenlegi irányítóját, JT-t, illetve ALEX a következő rejtélyes kérdéses keltette fel a közösség érdeklődését: "Egyébként, mennyi angol játékos az, ami már túl sok egyetlen csapatba?"

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések