Újabb nagy frissítést kapott a No Man's Sky, megjött az Origins

Vulkánok, tűzviharok, kolosszális építmények, és megújult látványvilág várja a játékosokat.

A No Man's Sky azon kevés játékok egyike, melyet egy botrányos rajt után igazán élvezetessé tudtak tenni a fejlesztői, így ma már valóban megérheti azt az árat, amit elkérnek érte. A Hello Games folyamatosan azon dolgozik, hogy a végtelen világú játék minél színesebb, minőségibb élményt nyújtson, az Origins névre keresztelt frissítése is ezt a célt szolgálta.

Ez alkalommal nagy figyelmet fordítottak a készítők a világok különlegesebb megjelenítésére, érkeztek új naprendszerek, melyek több millió felfedeznivaló új bolygót hordoznak magukban. Terra generálásnál többféle színkombinációt használ a játék, érkeztek új növény és állatfajok, valamint a felhők megjelenése is sokkal szebb lett. A bolygókon belül is létrejöhetnek különféle vidékek, találkozhatunk mocsarakkal, sőt vulkánokkal, valamint tornádó sújtotta övezetekkel is, de a tűzvihar sem lehetetlen most már.

A bolygók viszont más tekintetben is fejlődnek, gigantikus épületekbe is beleakadhatnak most már a játékosok, melyek a kereskedési lehetőségeken túl új történelmi részleteket is feltárnak. Érkeztek új tárgyak is és most már igazán gigantikus giliszták is repkedhetnek a játékosok feje felett. A frissítés már elérhető, vár mindenkit az Origins, mellyel a végtelen világ egy kicsit még inkább végtelenné válik.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!