18

Elmúltál már 18 éves?


/

Élete legjobb teljesítményével, electronic belőtte a Na'Vi-t a döntőbe!

Ha nincs s1mple, akkor jön flamie, ha nincs flamie, akkor jön electronic!

Katasztrófa volt, amit az utóbbi hónapokban művelt a Na'Vi, de az EPL 12. szezonjának győzelmét megérdemelnék. Ha valakinek kétségei voltak még efelől, akkor a tegnapi meccsnek végképp el kellett, hogy oszlassa azokat.

Persze a Na'Vi szereplése előtt még volt két mérkőzés. Az elsőn az Astralis és a Complexity játszotta a visszavágóját, amit ezúttal a dánoknak sikerült megnyerniük. NaToSaphiX hozta a kötelezőt beugróként, de obo hiányát így sem sem tudta feledtetni a csapattal. Szinte esélyes sem volt a Colnak, az Astralis két gyors pályával gázolt át rajtuk.

A mouz és a BIG mérkőzése már jóval izgalmasabb volt. Persze ez a BIG már nem az a BIG amelyik néhány hónapja sorba nyerte a meccseit, ez most sem sikerült nekik. A saját maguk által választott Dust2-t behúzták, de hiába tudtak kezdetben szoros részeredményeket elérni Nuke-on és Infernon, végül mindkét pálya a mouz neve mellett landolt. Különösen az Infi volt érdekes, ahol a mouz megint megmutatta, hogy nem tudnak CT-ben játszani, támadóként viszont nincs párjuk a pályán.

Végül pedig jött a felsőági döntő, a Na'Vi és a Heroic összecsapása, ahol inkább a Heroic felé billent a mérleg előzetesen. A orosz-ukrán csapat ezúttal rácáfolt a várakozásokra, két olyan pályával nyerték meg a meccset, amiket minden Na'Vi szurkoló könnyes szemmel nézett végig. A csapatból különösen electronic emelkedett ki, aki eddigi karrierje legjobb meccsét játszotta tegnap, soha nem ért még el olyan magas HLTV értékelést, mint tegnap. 

1.85-ös értékeléssel, 54-20-as K/D aránnyal végzett Infernon és Mirage-on összesítve. Mindegy melyik pályán volt, mindegy, hogy milyen fegyverrel lőt, egyszerűen nem volt ellenszere a dánoknak electronic-kal szemben. Brutális volt a Na'Vi játéka, amit ha meg tudnak a tartani a holnapi döntőre, nem lesz mitől félniük. Az ellenfelüket viszont még nem ismerjük, a döntőbejutásért három csapat játszik még ma.

Az ESL Pro League magyar nyelvű közvetítésének mai menetrendje:

Az EPL EU rájátszásának mérkőzéseire ti is fogadhattok a TippmixPro oldalán, valamint a hagyományos lottózókban!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted ki jut ma a Na'Vi mellé a döntőbe?

  • 62 %
  • 15 %
  • 23 %