Óriási meglepetésekkel nyitott az IEM New York EU és NA csoportköre is

Óriási meglepetésekkel nyitott az IEM New York EU és NA csoportköre is

Az európai mezőnyből ma már két csapat biztosan kiesik.

Négy EU és négy NA meccsel vette kezdetét a 2020-as IEM New York, ezek közül szinte csak egy volt igazán gigászi. Hét meccsen mondhatni sima győzelem született, de unalmasak ezek sem voltak, hiszen koránt sem azok a csapatok szerezték meg az első pontokat, mint akikre számítottunk.

A Fnatic és a Vitality azért kitett magáért, még akkor is ha mindkét csapat sok hibával játszott. A svédek által választott Inferno ismét viszonylag könnyedén landolt a franciák neve mellett,  Vertigo és Overpass már más tészta volt. A jelenlegi metában talán csak Vertigo mondható T pályának, ennek ellenére, mindkét csapat szenvedett a támadásokkal. Hosszabbítás lett a pálya vége, amit végül sikerült is megnyernie a fnaticnak. Sőt, sokáig úgy tűnt, hogy Overpasst és a meccset is behúzhatják. 15-9-ről bukták a pályát a svédek, Overpass is hosszabbításba torkollott, amiből aztán a franciák jöttek ki győztesként.

A meglepetések csak ezután jöttek. Egyrészt a G2 pályát sem tudott hozni a beugróval játszó, könnyedén sebezhető Complexity ellen, az OG is lemosta a pályáról a BIG-et, majd a FaZe főnixként támadt fel saját hamvaiból. Egy ideje temetjük már a csapatot, hiszen néha már-már komikus amit egy-egy pályán művelnek. De nem úgy tegnap! Hiába lett frissen világelső a Heroic, két pálya alatt összesen 14 kört hoztak a FaZe ellen. Aprócska reménysugár ez a FaZe szurkolók szemében, bár már fel is ütötte a fejét a kérdés, hogy mi lesz ha fejlődésbe kezd a csapat, majd NiKo átigazol a G2-hoz?

Az óceán túloldaláról már nem igazán voltak meglepő eredmények, mondhatni jött a papírforma az RMR pontokért játszó NA csapatok között. Innen folytatódik a 2020-as IEM New York, ma délután 2-től ismét jön a magyar nyelvű adás is, ahol többek között már búcsút inthetünk majd két európai csapatnak.

Az IEM New York magyar nyelvű közvetítésének mai menetrendje:

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted melyik két csapat esik ma ki az európai versenyből?

  • 10 %
  • 10 %
  • 40 %
  • 40 %