"Sokkal komplettebb és nagyobb a skill gap a FIFA 21-ben" - Chris_Maj interjú

Majorosi Krisztián, az MTK e-sportolója zsinórban a harmadik nagy versenyét nyerte meg, de a mostani sem ment azért olyan könnyen neki.

Október 10-én tartották az MTK e-sport arénájában a K&H e-kupa FIFA21 1v1-es versenyét, amely az első hivatalos esemény volt a játék egy nappal azelőtti megjelenését követően. Majorosi "Chris_maj" Krisztián a meghívottak között szerepelt, így csak a profi szakaszban kellett kontrollert ragadnia. Ő már egyébként jó néhány nappal a kiadás előtt nekiülhetett játszani az új résszel, és igyekezett kitapasztalni annak minden fortéját. 

A mostani diadallal Krisz zsinórban a harmadik versenyét nyerte meg, így nem csak az előző szezont zárta brilliánsan, hanem az újat is nagyszerűen kezdte, ez pedig biztosan lendületet fog neki adni az Ultimate Teamben is. Beszélgettünk vele a FUT-ról is, és arról, hogy hogyan áll jelenleg a csapat és milyen tervei vannak a jövőre nézve. Kiderült, hogy fontos szerepe lesz a Pro Clubs együttesnél és arról is beszámolt, hogy milyen módon segítik egymást a FIFA játékostársak az MTK-nál:

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!