Az első pontozások alapján nagyot szól az Amnesia: Rebirth horrorjáték

Úgy tűnik, hogy a sorozat harmadik részére bár sokat kellett várni, de nagyon megérte, szerették a tesztelők.

Nem egy nagy stúdióról beszélhetünk, mikor megemlítjük az Friction nevét, akik többek között a SOMA, valamint az Amnesia játékokat jegyzik. Mégis azt lehet mondani, hogy különleges és hátborzongató, ámde annál izgalmasabb atmoszférát képesek teremteni az alkotásaikban. A most megjelenő Rebirth kapcsán pedig szintén úgy tűnik, hogy csupa pozitív visszajelzés érkezett feléjük.

Az amerikai IGN munkatársa rendkívül elégedett volt a produktummal, és kifejezetten dícsérte, hogy a sötétség és a fény harca milyen különleges helyet kapott a játékban. Nagyon jól építették fel erre a témát, és hozzátette, hogy az utóbbi évek egyik horrorjátékát vihette végig. A DualShockersnél teljesen lenyűgözte a tesztelőt a harmadik epizód, és a rémséges elemeken túl szintén a sztorit jelölte meg a játék legerősebb pontjának. A PC Gamer pontozása még ez eddigieken is túl tett, hiszen egy ilyen szoftver esetében, ami valakit teljesen magával tud ragadni, akkor egy nem hétköznapi játékról van szó. A zene, a pályák megalkotása és a hanghatások olyan egyveleget képez, ami egy felejthetetlen élményt okoz. A Gamesport munkatársa, bár nem ő adta a legjobb értékelést, mégis azt írta le a végigjátszás után, hogy a Friction élete legjobb művét hozta tető alá a Rebirth-szel. Egyszerűen kijelenthető, hogy itt nem a klasszikus ijesszük meg jól a játékost alapokra épít, hanem tényleg egy történetet igyekszik elmesélni, annak rideg és sötét atmoszférájával.

A pontszámok a következők:

Amerika IGN – 8/10

DualShockers – 9/10
PC Gamer – 91 /100
GameSpot – 8/10
USGamer – 4.5/5

Az Amnesia: Rebirth október 20-án jelenik meg PC-re és PlayStation 4-re.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!