Hirdetés

Magyar bajnoki cím született a nemzetközi ACC GT szimulátor versenyen!

A G2 Esports által szervezett bajnokságon magyar első helynek örülhetünk, Dencs Attila ugyanis szenzációsan versenyzett és több győzelmet aratva lett végül bajnok.

NÉZD MOST AZ ESPORTGURUN!

Topcast

Topcast

Hirdetés

A 24 éves e-sportoló újabb hatalmas eredményt ét el saját, illetve Magyarország számára, miután bajnoki címet szerzett az Assetto Corsa Competizione GT bajnokságban most ősszel. A sorozat egy hotlap előkvalifikációval indult, ahol Attila rögtön behúzta az első helyet, méghozzá Monzában egy BMW M6 GT3. Rajta kívül még 39 játékos jutott tovább.

Ezt követően két elődöntőt rendeztek, miután a 40 résztvevőt két 20 fős csoportra osztották. A Semi-Final két fordulóból állt, egy kvalifikáció, majd az azt követő futam következett, és ezt ismételték meg újra. Mindkét verseny 20 percig tartott és egy boxkiállás kötelező volt. Attila nem bízta a véletlenre és mindkét esetben pole pozíciót hozott össze, ami után egy futamgyőzelmet és egy második helyet szerzett, immáron M4 GT4-es versenyautóban ülve. Az online körülmények között megrendezett döntő szintén két fordulót foglalt magába, két időmérő mellett 2 nagydíjon kellett bizonyítania az indulóknak.

Itt már nem sikerült minden fényesen, kezdve azzal, hogy az első kvalifikációban csak a 10. helyet csípte meg Attila, majd a 6. helyen futott be a célba a futamon. A következő időmérő sem arról árulkodott, hogy lehet esélye a győzelemre, hiszen a 8. rajtkockából indulhatott el. A rajtnál viszont szenzációsan manőverezett, és ezután a boxtaktikája is kiválónak bizonyult, így őt inthette le a kockás zászló elsőként. Ez azt jelentette, hogy összetettben meglett a virtuális dobogó legfelső foka és bajnoki címnek örülhetett a magyar versenyző.

Ha esetleg valaki visszanézné Attila nem mindennapi versenyzését, az most itt megteheti:

???? G2 Esports Racing Series ???? powered by Trueforce - Finals | !logiveaway - G2Esports on Twitch

G2Esports went live on Twitch. Catch up on their Assetto Corsa Competizione VOD now.

A végeredmény:

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Légy Te az első hozzászóló!
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés