Az Activision Blizzard azt tervezi, hogy minden címét átviszi mobilokra

A Call of Duty mobilos hatalmas sikere úgy tűnik a cég szemléletét is befolyásolja.

Az Activision Blizzard érdekes bejelentéssel állt elő a napokban. Elmondásuk alapján ugyanis szeretnék az összes létező franchise-ukat megjelentetni mobilon. A Gamasutrának adott interjúban, Daniel Algre, a cég vezető menedzsere, illetve egyik elnöke arról beszélt, hogy a vállalat milyen irányba szeretne tovább terjeszedni. Pontosítva, mobilokra szeretnék eljuttatni valamennyi játékukat, hogy minél több játékoshoz és rajongóhoz elérhessenek. A CoD sikere bebizonyította, hogy óriási piacnak minősül ez a szegmens, és érdemes nagyobb figyelmet fordítani rájuk.

"Ez messze a legnagyobb lehetőségünk, ezért szeretnénk okosan befektetni, hogy eljuttassuk a lehető legtöbb mindenki számára a játékainkat."

Ez nagyjából azt takarja, hogy az idő múlásával az összes címüket szeretnék megjelentetni okostelefonokon. Éppen csak túl vannak a Call of Duty: Mobile kiadásának egyéves évfordulóján, amely hatalmas sikert aratott a vállalat számára. Valójában egy különleges játékon belüli születésnapi ünnepség a CoD: Mobile az egyik legerősebb hetét hozta el a kiadása óta. A mobilokra fókuszáló részleg egyébként az elmúlt esztendőben 2,2 milliárd dolláros bevételt termelt, amivel a cég legtöbb pénzt hozó ágazata lett. 2019-ben jelent meg az alkotás erre a platformra, és az Activision elnöke, Robert Kostich szerint az ingyenes játékot világszerte több mint 300 millió alkalommal töltötték le. Ebből is látszik, hogy a telefonok - és tabletek - egyre erőteljesebbé válnak a gamer picaon is, ráadásul egyre inkább értelmet nyer a PC-s és konzolos játékok átportolása. 

A CoD: Mobile sikerét szem előtt tartva könnyen belátható, miért akarna a vállalat a mobil játékpiacra is koncentrálni, ezáltal még több címet bemutatva ezeken az eszközökön a nagyközönségnek. A következő mobilokra szánt játékuk a Crash Bandicoot: On the Run!, és remélhetőleg hamarosan a Diablo: Immortal is megérkezik, bár a játékosok nem biztos, hogy felhőtlenül örülnek ennek a hírnek.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!