Megérkezett a 10.23-as LoL patch: Egy helyen az előszezon összes változása

Elképesztő mennyiségű újítás érkezett a 10.23-as frissítéssel, beköszöntött az előszezon korszaka.

Hosszú, hosszú órákat kell eltölteni a felfrissített League of Legendsben, hogy kitapasztald a megújult tárgyrendszer változásait. Megérkeztek a mitikus tárgyak, továbbá átalakítottak és eltávolítottak egy nagy kupac legendás tárgyat, sőt még arra is volt ereje a fejlesztőknek, hogy teljesen új tárgyakat találjanak ki, amelyek a legendás és hatalmas tárgyak kategóriáját pezsdítik fel. Ezeken kívül változott több tucat hős, valamint jó néhány rúna is. Itt a jelenlegi, 10.23-as LoL frissítés teljes leírása. Készítsd be a hideg élelmet, mert ez hosszú menet lesz!

Új kategória: Mitikus tárgyak

  • Egyedi képességekkel rendelkeznek, ezért legfeljebb csak egyet vásárolhatsz belőlük
  • Rendelkeznek mitikus passzívval, ami a többi legendás tárgyat erősíti
  • Animált ikonokat kaptak ezek a tárgyak a boltban és a kijelzőn, így nem lehet őket összetéveszteni semmivel

Orkán (Galeforce)

  • Teljes költség: 3400 arany
  • Recept: Naptegez + Az ügyesség köpenye + Csákány + 625 arany
  • Sebzés: 55
  • Támadási sebesség: 20%
  • Kritikus csapási esély: 20%
  • Felhőbomba (aktív képesség): A célpont irányába sietsz, és három lövedéket lősz ki a célodhoz legközelebb álló legalacsonyabb életerejű ellenfélre (elsősorban a hősökre). Összesen 180–315 (10–18. szint alatt) (+45% bónusz sebzés) varázssebzést okoz, amely legfeljebb 50%-kal növekszik az alacsony életerejű célpontok ellen (90 másodperc töltési idő)
  • Mitikus képesség: Az összes többi legendás tárgy számára +3% mozgási sebességet biztosít

Krakenölő (Kraken Slayer)

  • Teljes költség: 3400 arany
  • Recept: Naptegez + Az ügyesség köpenye + Csákány + 625 arany
  • Sebzés: 60
  • Támadási sebesség: 25%
  • Kritikus csapási esély: 20%
  • Le vele!: Minden harmadik alaptámadás további 60 (+30% bónusz sebzés) tényleges sebzést okoz
  • Mitikus képesség: Az összes többi legendás tárgy számára +10% támadási sebességet biztosít

Halhatatlan Pajzsíj (Immortal Shieldbow)

  • Teljes költség: 3400 arany
  • Recept: Naptegez + Az ügyesség köpenye + Vámpírjogar + 600 arany
  • Sebzés: 50
  • Támadási sebesség: 15%
  • Kritikus csapási esély: 20%
  • Életlopás: 12%
  • Életmentő: Ha olyan sérülést szenvedsz el, amitől 30% alá esne az életerőd, 3 másodpercre egy 250–700 (10–18. szint alatt) erejű pajzsot kapsz. Emellett 8 másodpercre kapsz még 15% életlopást is (90 másodperc töltési idő)
  • Mitikus képesség: Az összes többi legendás tárgy számára +5 sebzést és +50 életerőt biztosít

Naptűz Égisz (Sunfire Aegis)

  • Teljes költség: 3200 arany
  • Recept: Bami parazsa + A légió égisze + 700 arany
  • Életerő: 450
  • Páncél: 30
  • Varázsellenállás: 30
  • Képességgyorsítás: 15
  • Égő áldozat: Másodpercenként 20–40 (az 1–18. szinten) (+1% bónusz életerő) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek (minionok ellen 50%-kal, szörnyek ellen pedig 200%-kal erősebb). A hősök vagy hatalmas szörnyek ezzel a hatással való megsebzése egy jelzőt ad, ami 5 másodpercen át 12%-kal megnöveli az Égő áldozatok további sebzését (legfeljebb 6 jelző gyűjthető)
  • A láng érintése: A maximális számú Égő áldozat jelző elérésekor az alaptámadásaid megégetik a közeli ellenfeleket, és 3 másodpercen át minden másodpercben az Égő áldozat sebzését okozzák nekik
  • Mitikus képesség: Az összes többi legendás tárgy számára +5 képességgyorsítást biztosít

Fagyos Tűz Kesztyű (Frostfire Gauntlet)

  • Teljes költség: 3200 arany
  • Recept: Bami parazsa + Nullvarázs köpönyeg + Sodronyozott mellény + 950 arany
  • Életerő: 350
  • Páncél: 50
  • Varázsellenállás: 25
  • Képességgyorsítás: 15
  • Égő áldozat: Másodpercenként 20–40 (az 1–18. szinten) (+1% bónusz életerő) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek (minionok ellen 50%-kal, szörnyek ellen pedig 200%-kal erősebb)
  • Hócsapda: Az alaptámadások 1,5 másodpercre egy lassító területet hoznak létre (4 másodperc töltési idő). A területen áthaladó ellenfelek 30%-kal lelassulnak (+4% minden 1000 maximális életerő után)
  • Mitikus képesség: Az összes többi legendás tárgy számára +100 életerőt biztosít, és 7,5%-kal megnöveli a hősmodell méretét

Turbó Vegyi Tank (Turbo Chemtank)

  • Teljes költség: 3200 arany
  • Recept: Bami parazsa + Lágy vért + Negatron palást + 1000 arany
  • Életerő: 350
  • Páncél: 25
  • Varázsellenállás: 50
  • Képességgyorsítás: 15
  • Égő áldozat: Másodpercenként 20–40 (az 1–18. szinten) (+1% bónusz életerő) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek (minionok ellen 50%-kal, szörnyek ellen pedig 200%-kal erősebb)
  • Túltöltődés (aktív képesség): 4 másodpercre 75% mozgási sebességet biztosít az ellenséges hősök és tornyok felé haladva. Ha megközelítesz egy ellenfelet (vagy eltelik 4 másodperc), egy lökéshullám indul útjára, amely 2 másodpercre 40%-kal lelassítja a közeli hősöket (90 másodperc töltési idő)
  • Mitikus képesség: Az összes többi legendás tárgy számára +5% kitartást és lassítás-ellenállást biztosít

Draktharr Árnykardja (Duskblade of Draktharr)

  • Teljes költség: 3200 arany
  • Recept: Fogazott tőr + Caulfield harci pörölye + 1000 arany
  • Sebzés: 55
  • Halálosság: 18
  • Képességgyorsítás: 20
  • Éji ragadozó: A hősök elleni támadások további 100 (+30% bónusz sebzés) fizikai sebzést okoznak, és 0,25 másodpercre 99%-kal lelassítják a célpontot (15 másodperc töltési idő). Ha meghal egy hős, akit az elmúlt 3 másodpercben megsebeztél, ez a töltési idő alaphelyzetbe áll, és 1,5 másodpercre lopakodni kezdesz
  • Mitikus képesség: Az összes többi legendás tárgy számára +5 képességgyorsítást biztosít

Holdfogyatkozás (Eclipse)

  • Teljes költség: 3200 arany
  • Recept: Fogazott tőr + Vámpírjogar + Hosszúkard + 850 arany
  • Sebzés: 55
  • Halálosság: 18
  • Életvarázs: 10%
  • Kelő hold: Ha egy hőst 1,5 másodpercen belül 2 különálló alaptámadással vagy képességgel sikerül eltalálni, a maximális életereje 8%-ával egyenlő bónusz fizikai sebzést szenved el, te pedig 2 másodpercre 30% mozgási sebességet és 150 (közelharcos hősök esetén [+40% bónusz sebzés], távolsági harcos hősök esetén [100 (+30% bónusz sebzés)]) pajzsot kapsz (közelharcos hősök esetén 6 másodperc töltési idő, távolsági harcos hősök esetén 12 másodperc töltési idő)
  • Mitikus képesség: Az összes többi legendás tárgy számára +4% páncéltörést biztosít

A Portyázó Karma (Prowler's Claw)

  • Teljes költség: 3200 arany
  • Recept: Fogazott tőr + Caulfield harci pörölye + 1000 arany
  • Sebzés: 55
  • Halálosság: 21
  • Képességgyorsítás: 10
  • Homokkarmolás (aktív képesség): Keresztülrontasz a megcélzott ellenfélen, és 100 (+30% bónusz sebzés) fizikai sebzést okozol neki. A következő 3 másodpercben 15%-kal nagyobb sebzést okozol a célpontnak (60 másodperc töltési idő)
  • Mitikus képesség: Az összes többi legendás tárgy számára +5 halálosságot biztosít

Liandry Kínja (Liandry's Anguish)

  • Teljes költség: 3400 arany
  • Recept: Az elveszett fejezet + Pokoli kódex + 1200 arany
  • Varázserő: 80
  • Mana: 600
  • Képességgyorsítás: 20
  • Gyötrelem: A képességekkel okozott sebzés megégeti az ellenfeleket, és 4 másodpercig másodpercenként 15 (+2,5% varázserő), valamint a célpont maximális életerejének 1%-ával egyenlő varázssebzést okoz. Másodpercenként 5% varázstörést biztosít az égő célpontokkal szemben (legfeljebb 25%)
  • Mitikus képesség: Az összes többi legendás tárgy számára +5 képességgyorsítást biztosít

Luden Vihara (Luden's Tempest)

  • Teljes költség: 3400 arany
  • Recept: Az elveszett fejezet + Pusztító pálca + 1250 arany
  • Varázserő: 80
  • Varázstörés: 10
  • Mana: 600
  • Képességgyorsítás: 10
  • Visszhang: A sebzést okozó képességek további 100 (+15% varázserő) varázssebzést okoznak a célpontnak és 3 közeli ellenfélnek, valamint 2 másodpercre 30% mozgási sebességet biztosítanak (10 másodperc töltési idő)
  • Mitikus képesség: Az összes többi legendás tárgy számára +5 varázstörést biztosít

Örök Fagy (Everfrost)

  • Teljes költség: 3400
  • Recept: Az elveszett fejezet + Pusztító pálca + 1250 arany
  • Varázserő: 80
  • Életerő: 200
  • Mana: 600
  • Képességgyorsítás: 10
  • Eljegesítés (aktív képesség): 100 (+30% varázserő) varázssebzést okoz egy tölcsér alakú területen, és 1,5 másodpercre 65%-kal lelassítja az ellenfeleket. A tölcsér közepén tartózkodó ellenfelek ehelyett mozgásképtelenné válnak (20 másodperc töltési idő)
  • Mitikus képesség: Az összes legendás tárgy számára +15 varázserőt biztosít

Hextech Rakétaöv (Hextech Rocketbelt)

  • Teljes költség: 3200 arany
  • Recept: Hextech generátor + Rubinkristály + Pusztító pálca + 900 arany
  • Varázserő: 80
  • Életerő: 250
  • Képességgyorsítás: 15
  • Szuperszónikus (aktív képesség): A kijelölt irányba sietsz, és egy ív mentén varázslövedékeket indítasz útnak, amelyek 200–300 (az 1–18. szinten) (+15% varázserő) varázssebzést okoznak. 2 másodpercre 75% mozgási sebességet biztosít az ellenséges hősök felé haladva (40 másodperc töltési idő)
  • Mitikus képesség: Az összes legendás tárgy számára +5 varázstörést biztosít

Szurdokhasító (Riftmaker)

  • Teljes költség: 3200 arany
  • Recept: Szipolyozó tekintet + Pusztító pálca + 1050 arany
  • Varázserő: 80
  • Életerő: 150
  • Képességgyorsítás: 15
  • Életvarázs: 15%
  • Ürességrontás: Egy hőssel folytatott küzdelem minden másodpercében 3% bónusz sebzést okoz (legfeljebb 15%). Maximális erősségnél a bónusz sebzés tényleges sebzéssé alakul
  • Mitikus képesség: Az összes legendás tárgy számára +5% varázstörést biztosít

Az Éji Arató (Night Harvester)

  • Teljes költség: 3200 arany
  • Recept: Hextech generátor + Rubinkristály + Pusztító pálca + 900 arany
  • Varázserő: 80
  • Életerő: 250
  • Képességgyorsítás: 15
  • Lélekszaggatás: Az ellenséges hősök megsebzése további 175–250 (az 1–18. szinten) (+15% varázserő) varázssebzést okoz, és 1,5 másodpercre 25% mozgási sebességet ad (ellenfelenként 60 másodperc töltési idő)
  • Mitikus képesség: Az összes legendás tárgy számára +5 képességgyorsítást biztosít

A Háromság Hatalma (Trinity Force)

  • Teljes költség: 3333 arany
  • Recept: Ragyogás + Tűzőrző fejsze + Tűzkő + 733 arany
  • Életerő: 200
  • Sebzés: 35
  • Támadási sebesség: 35%
  • Képességgyorsítás: 10
  • Háromszoros csapások: Az alaptámadások 3 másodpercre 25 ponttal növelik a mozgási sebességet. Ha a célpont egy hős, 6%-kal megnöveli az alapsebzésedet, ami legfeljebb 5 alkalommal halmozódhat (legfeljebb 30%)
  • Varázspenge: A képességek használata után a következő alaptámadás további 200% alapsebzést okoz (1,5 másodperc töltési idő)
  • Mitikus képesség: Az összes legendás tárgy számára +10% támadási sebességet biztosít

Vérivó (Goredrinker)

  • Teljes költség: 3300 arany
  • Recept: Vastüskés ostor + Kalapács + Tűzkő + 200 arany
  • Életerő: 400
  • Sebzés: 45
  • Életerő-regenerálódás: 150%
  • Képességgyorsítás: 20
  • Szomjoltó csapás (aktív képesség): A sebzésed 110%-ával egyenlő sebzést okoz a közeli ellenfeleknek. A sebzésed 20%-ával egyenlő életerőt tölt vissza, plusz a hiányzó életerő 12%-át minden eltalált hős után (15 másodperc töltési idő, hat rá a képességgyorsítás)
  • Agresszió: Minden hiányzó 5% életerőd után 1%-kal nő a sebzésed (legfeljebb 15% sebzés)
  • Mitikus képesség: Az összes legendás tárgy számára +5 képességgyorsítást biztosít

Megtorpantó (Stridebreaker)

  • Teljes költség: 3300 arany
  • Recept: Vastüskés ostor + Tűzőrző fejsze + Tűzkő + 200 arany
  • Életerő: 300
  • Sebzés: 50
  • Támadási sebesség: 20%
  • Képességgyorsítás: 10
  • Fékező csapás (aktív képesség) Egy rövid ugrást hajtasz végre, a sebzésed 110%-ával egyenlő sebzést okozol a közeli ellenfeleknek, és 60%-kal lelassítod őket (2 másodperc alatt fokozatosan elenyészik) (20 másodperc töltési idő, hat rá a képességgyorsítás)
  • Hősies léptek: Ha fizikai sebzést okozol, találatkor 2 másodpercre 30 mozgási sebességet kapsz
  • Mitikus képesség: Az összes legendás tárgy számára +3% mozgási sebességet biztosít

Isteni Pusztító (Divine Sunderer)

  • Teljes költség: 3300 arany
  • Recept: Kalapács + Ragyogás + Tűzkő + 700 arany
  • Életerő: 400
  • Sebzés: 40
  • Képességgyorsítás: 20
  • Varázspenge: A képességek használata után a következő alaptámadás a célpont maximális életerejének 10%-ával egyenlő bónusz fizikai sebzést okoz (1,5 másodperc töltési idő). Ha egy hőst talál el, az okozott sebzés 50%-át visszatölti (távolsági harcosok esetében ez 30%)
  • Mitikus képesség: Az összes legendás tárgy számára +5% páncéltörést és +5% varázstörést biztosít

Shurelia Csatadala (Shurelya's Battlesong)

  • Teljes költség: 2700 arany
  • Recept: Tűzkő + Tündeamulett + Szárnyas holdpáncél + 850 arany
  • Életerő: 350
  • Képességgyorsítás: 20
  • Mozgási sebesség: 5%
  • Mana-regen: 50%
  • Inspiráció (aktív képesség): 4 másodpercre 40% fokozatosan csökkenő mozgási sebességet ad neked és a közeli szövetségeseknek, valamint a következő három, hősök elleni alaptámadásotok vagy képességgel bevitt találatotok további 40–60 (a szövetségesek 1–18. szintjén) bónusz varázssebzést okoz (90 másodperc töltési idő)
  • Mitikus képesség: Az összes többi legendás tárgy számára +2,5% mozgási sebességet biztosít

Az Iron Solarik Medálja (Locket of the Iron Solari)

  • Teljes költség: 2700 arany
  • Recept: Tűzkő + A légió égisze + 400 arany
  • Életerő: 200
  • Képességgyorsítás: 20
  • Páncél: 30
  • Varázsellenállás: 30
  • Odaadás (aktív képesség): 250–420 pajzsot biztosít a közeli szövetségeseknek (a szövetségesek 1–18. szintjén), amely 2,5 másodperc alatt fokozatosan megszűnik (90 másodperc töltési idő)
  • Felszentelés: 5 páncélt és varázsellenállást biztosít a közeli szövetséges hősöknek
  • Mitikus képesség: Az összes legendás tárgy számára megnöveli a Felszentelés hatását +2 páncéllal és varázsellenállással

Holdkőmegújító (Moonstone Renewer)

  • Teljes költség: 2700 arany
  • Recept: Tűzkő + Bandle-i tükör + 850 arany
  • Varázserő: 40
  • Életerő: 200
  • Képességgyorsítás: 20
  • Mana-regen: 100%
  • Csillagfényes kegy: Amikor alaptámadásokat vagy képességeket használsz a hősök ellen harc közben, 30–60 (a szövetségesek 1–18. szintjén) életerővel gyógyítod a legtöbb sebzést elszenvedett közeli szövetségest (2 másodperc töltési idő). Minden hősök elleni harccal töltött másodperc 37,5%-kal megnöveli a gyógyító hatást (legfeljebb +150%)
  • Mitikus képesség: Az összes legendás tárgy számára +5 képességgyorsítást biztosít.

Birodalmi Parancs (Imperial Mandate)

  • Teljes költség: 2700 arany
  • Recept: Tűzkő + Bandle-i tükör + 850 arany
  • Varázserő: 40
  • Életerő: 200
  • Képességgyorsítás: 20
  • Mana-regen: 100%
  • A gyűlölködés jele: A hősöket lelassító vagy mozgásképtelenné tevő képességek 60–100 bónusz varázssebzést okoznak (1–18. szint), és 4 másodpercre megjelölik a célpontot. A szövetséges hősök sebzése felrobbantja a jelet, ami további 60–100 (a szövetségesek 1–18. szintjén) varázssebzést okoz, és 2 másodpercre mindkettőtöknek 20% mozgási sebességet biztosít (ellenfelenként 6 másodperc töltési idő)
  • Mitikus képesség: Az összes többi legendás tárgy számára +15 varázserőt biztosít

Általános módosítások a tárgyak kapcsán

  • A töltési idő csökkentés helyét átvette a képességgyorsítás. Minden képességgyorsítás pont 1%-kal gyorsabb aktiválódást tesz lehetővé (50 pontnál extra fél varázslattal több, 100 pontnál egy teljes extra aktiválás, 200 pontnál két varázslatot süthetsz el). Nincs korlátozás, nyugodtan lehet halmozni a pontokat
  • Életlopás, fizikai életvarázs és életvarázs
    • Életlopás: Alaptámadások által okozott sebzésből nyert gyógyítás, a találati hatásokkal együtt
    • Fizikai életvarázs: Alaptámadásokból és fizikai sebzést okozó képességekből nyert gyógyítás (területre ható képességek és kísérő sebzések esetén 33%-os hatékonyság)
    • Életvarázs: Bármilyen eredetű és típusú sebzésből nyert gyógyítás (területre ható képességek és kísérő sebzések esetén 33%-os hatékonyság)
  • Kritikus csapási esély pontjainak értéke csökkent. Eddig 25% esélyt adtak a legendás tárgyak, mostantól 20%-ot adnak legfeljebb, vagyis 4 tárgy helyett 5 tárgy kell a 100% eléréséhez. Ezen túl a kritikus csapások alapsebzése 200%-ról 175%-ra csökkent

A következő oldalon az új legendás tárgyakat találod meg!

Új legendás tárgyak

A Gyűjtő (The Collector)

  • Teljes költség: 3000 arany
  • Recept: Fogazott tőr + Csákány + Az ügyesség köpenye + 425 arany
  • Sebzés: 45
  • Kritikus csapási esély: 20%
  • Halálosság: 18
  • Halál és adó: Ha a sebzésed után az ellenfél életereje 5% alá esne, az ellenfél meghal. A hősök megölése után további 25 aranyat kapsz

Navori Gyorspengék (Navori Quickblades)

  • Teljes költség: 3400 arany
  • Recept: Caulfield harci pörölye + Csákány + Az ügyesség köpenye + 825 arany
  • Sebzés: 60
  • Kritikus csapási esély: 20%
  • Képességgyorsítás: 30
  • Fürge csapások: Az alaptámadással bevitt kritikus csapásaid a hátralévő töltési idő 20%-ával csökkentik a nem végső képességeid töltési idejét

A Természet Ereje (Force of Nature)

  • Teljes költség: 2900 arany
  • Recept: Negatron palást + Szárnyas holdpáncél + Rubinkristály + 800 arany
  • Életerő: 350
  • Varázsellenállás: 60
  • Mozgási sebesség: 5%
  • Elnyelés: Ha megsebez egy képesség, 5 másodpercre 6 mozgási sebességet és 4 varázsellenállást kapsz (legfeljebb 5 alkalommal halmozódhat, és minden egyedi képesség egy jelzőt ad)

Kígyófog (Serpent's Fang)

  • Teljes költség: 2800 arany
  • Recept: Fogazott tőr + Csákány + 825 arany
  • Sebzés: 60
  • Halálosság: 18
  • Pajzsmartalóc: Az alaptámadások és varázslatok további 50 (+40% bónusz sebzés) fizikai sebzést okoznak a pajzzsal védett célpontoknak

Horizont (Horizon Focus)

  • Teljes költség: 3000 arany
  • Recept: Feleslegesen nagy pálca + Hextech generátor + 700 arany
  • Varázserő: 100
  • Hiperlövés: Amikor több mint 750 egység távolságról eltalálsz egy hőst egy nem célzott képességgel, vagy mozgásképtelenné teszed, felfeded a célpontot, és 6 másodpercre 10%-kal megnöveled a neki okozott sebzést

Kozmikus Hajtómű (Cosmic Drive)

  • Teljes költség: 3000 arany
  • Recept: Pokoli kódex + Tűzkő + Varázskönyv + 865 arany
  • Varázserő: 70
  • Életerő: 200
  • Képességgyorsítás: 30
  • Varázstánc: A képességekkel okozott sebzés 4 másodpercre 10 (+20% képességgyorsítás) mozgási sebességet ad

Démoni Ölelés (Demonic Embrace)

  • Teljes költség: 3000 arany
  • Recept: Pusztító pálca + Az óriás öve + Varázskönyv + 815 arany
  • Varázserő: 70
  • Életerő: 350
  • Az Azakana tekintete: Ha megsebzel egy hőst valamelyik képességeddel, az égési sérülés következében 4 másodpercig másodpercenként a maximális életereje 1,5%-ának megfelelő varázssebzést szenved el. 10 páncélt és varázsellenállást kapsz, ha a hatás egy hőst érint (+2,5 páncél és varázsellenállás minden további érintett hős esetén)

Serylda Neheztelése (Serylda's Grudge)

  • Teljes költség: 3400 arany
  • Recept: Caulfield harci pörölye + Utolsó lehelet + 850 arany
  • Sebzés: 45
  • Páncéltörés: 30%
  • Képességgyorsítás: 20
  • Árulás: A sebző képességek 30%-kal lelassítják az ellenfeleket 1 másodpercre

Ezüsttóvári Hajnal (Silvermere Dawn)

  • Teljes költség: 3000 arany
  • Recept: Higany selyemöv + Csákány + Rubinkristály + 425 arany
  • Sebzés: 35
  • Életerő: 200
  • Varázsellenállás: 35
  • Higany (aktív képesség): Eltávolít minden bénító hatást a fellökés kivételével, és 3 másodpercre +40% kitartást és lassítás-ellenállást biztosít. Nem használható fellökések hatása alatt

Vegyszerbandita Lánckardja (Chempunk Chainsword)

  • Teljes költség: 2700 arany
  • Recept: A hóhér hangja + Caulfield harci pörölye + Rubinkristály + 400 arany
  • Sebzés: 45
  • Életerő: 200
  • Képességgyorsítás: 15
  • Csákányvágta: Az ellenséges hősökre mért fizikai sebzés 2 másodpercre 40%-os Súlyos seb hatást okoz nekik. Ha a célpont életereje 50% alá csökken, ez a hatás 60%-os Súlyos seb hatássá növekszik

Vegytech Rothasztó (Chemtech Putrifier)

  • Teljes költség: 2300 arany
  • Recept: A feledés gömbje + Bandle-i tükör + 450 arany
  • Varázserő: 45
  • Képességgyorsítás: 15
  • Alap mana-regenerálódás: 100%
  • Gombaméreg: A hősökre mért varázssebzés 2 másodpercre 40%-os Súlyos seb hatást okoz nekik. A hősök mozgásképtelenné tétele 60%-os Súlyos seb hatást alkalmaz ehelyett

Az Áradás Botja (Staff of Flowing Water)

  • Teljes költség: 2300 arany
  • Recept: Tiltott bálvány + Pusztító pálca + 650 arany
  • Varázserő: 60
  • Gyógyítás és pajzserő: 10%
  • Alap mana-regenerálódás: 100%
  • Földindulás: Ha gyógyítasz vagy pajzzsal védesz egy szövetségest, mindketten 15% mozgási sebességet és 20–40 (szövetséges, 1–18. szint) varázserőt kaptok 3 másodpercre

Ébredező Őrszemkő (Stirring Wardstone)

  • Teljes költség: 1100 arany
  • Vásárlási szabály: Legalább 13. szintűnek kell lenned
  • Misztikus ládikó: Ez a tárgy egyszerre legfeljebb 3 megvásárolt ellenőrző őrszemet képes tárolni
  • Virágzó birodalom: Ez a tárgy 20 Láthatatlan őrszem kihelyezése után az Éber őrszemkő tárggyá alakul át

Éber Őrszemkő (Watchful Wardstone)

  • Recept: Az Ébredező őrszemkőből fejleszthető
  • Képességgyorsítás: 25
  • Misztikus ládikó: Ez a tárgy egyszerre legfeljebb 3 megvásárolt ellenőrző őrszemet képes tárolni
  • Ixtal látomásai: Megnöveli a láthatatlan őrszemre és az ellenőrző őrszemre vonatkozó kapacitásodat 1-gyel

Őrködő Őrszemkő (Vigilant Wardstone)

  • Teljes költség: 2300 arany
  • Recept: Éber látókő + 1200 arany
  • Képességgyorsítás: 40
  • Mozgási sebesség: 10%
  • Misztikus ládikó: Ez a tárgy egyszerre legfeljebb 3 megvásárolt ellenőrző őrszemet képes tárolni
  • Ixtal látomásai: Megnöveli a láthatatlan őrszemre és az ellenőrző őrszemre vonatkozó kapacitásodat 1-gyel
  • Vásárlási szabály: A vásárláshoz szükséges az Éber őrszemkő (az Ébredező őrszemkőből fejleszthető)

A frissített legendás tárgyakat a következő oldalon találod!

Frissített legendás tárgyak

Halálos Emlékeztető (Mortal Reminder)

  • Teljes költség: 2700 arany
  • Recept: A hóhér hangja + Serény + 700 arany
  • Sebzés: 20
  • Támadási sebesség: 25%
  • Kritikus csapási esély: 20%
  • Mozgási sebesség: 7%
  • Vérmérgezés: Az ellenséges hősökre mért fizikai sebzés 2 másodpercre 40%-os Súlyos seb hatást okoz nekik. Az ugyanazon ellenséges hős elleni 3 egymást követő alaptámadás 60%-ra erősíti a Súlyos seb hatást az időtartam végéig

Guinsoo Dühpengéje (Guinsoo's Rageblade)

  • Teljes költség: 2600 arany
  • Recept: Tomboló kés + Az ügyesség köpenye + Tőr + 900 arany
  • Támadási sebesség: 40%
  • Kritikus csapási esély: 20%
  • Harag: Az alaptámadások 45 fizikai sebzést okoznak minden 20%-nyi kritikus csapási esély után, de a továbbiakban nem okozhatsz kritikus csapást
  • Dühöngő csapás: Minden harmadik alaptámadás duplán aktiválja a találati hatásokat

Fantomtáncos (Phantom Dancer)

  • Teljes költség: 2900 arany
  • Recept: Tőr + Serény + Tőr + 1100 arany
  • Támadási sebesség: 40%
  • Kritikus csapási esély: 20%
  • Mozgási sebesség: 7%
  • Lidérckeringő: Az alaptámadások 2 másodpercre gyorsítást és 7% mozgási sebességet biztosítanak. Ezenkívül 5 támadás után a Lidérckeringő 40% támadási sebességet is ad erre az időtartamra

Lord Dominik Üdvözlete (Lord Dominik Regard's)

  • Teljes költség: 2900 arany
  • Recept: Utolsó lehelet + Az ügyesség köpenye + 850 arany
  • Sebzés: 30
  • Kritikus csapási esély: 20%
  • Páncéltörés: 25%
  • Óriásölő: Legfeljebb 15% bónusz fizikai sebzést biztosít olyan hősök ellen, akiknek a maximális életereje magasabb, mint a tiéd

Esszenciamartalóc (Essence Reaver)

  • Teljes költség: 2900 arany
  • Recept: Caulfield harci pörölye + Ragyogás + Az ügyesség köpenye + 500 arany
  • Sebzés: 40
  • Kritikus csapási esély: 20%
  • Képességgyorsítás: 20
  • Varázspenge: A képességek használata után a következő alaptámadás további 100% alapsebzés + 40% bónusz fizikai sebzést okoz és visszatölt 3% manát (1,5 másodperc töltési idő)

Határtalan Penge (Infinity Edge)

  • Teljes költség: 3400 arany
  • Recept: K.N. Kard + Csákány + Az ügyesség köpenye + 625 arany
  • Sebzés: 70
  • Kritikus csapási esély: 20%
  • Tökéletesség: +8% kritikus sebzést biztosít minden 20% kritikus csapási esély után (maximum 40%)

Manamún (Manamune)

  • Teljes költség: 2600 arany
  • Recept: Istennő könnycseppje + Caulfield harci pörölye + Zafírkristály + 750 arany
  • Sebzés: 35
  • Mana: 400
  • Képességgyorsítás: 15
  • Bámulat: A maximális mana 2%-ával egyenlő bónusz sebzést biztosít
  • Manatöltés: Amikor eltalálsz egy célpontot egy támadással vagy egy képességgel, felhasználsz egy töltetet, és 3 bónusz manát kapsz. Ha a célpont egy hős, kétszer annyi bónusz manát kapsz. 450 bónusz mana összegyűjtése után a Muramana tárggyá alakul át. 8 másodpercenként kapsz egy újabb Manatöltés-töltetet (legfeljebb 4 töltet)

Muramana (Muramana)

  • Teljes költség: Továbbfejlesztett Manamún
  • Sebzés: 35
  • Mana: 850
  • Képességgyorsítás: 15
  • Bámulat: A maximális mana 2%-ával egyenlő bónusz sebzést biztosít
  • Sokk: Hősök célbavételekor a képességek és alaptámadások a maximális mana 4%-ával egyenlő bónusz fizikai sebzést okoznak

Arkangyal Pálcája (Archangel's Staff)

  • Teljes költség: 3000 arany
  • Recept: Istennő könnycseppje + Feleslegesen nagy pálca + Zafírkristály + 1000 arany
  • Varázserő: 60
  • Mana: 400
  • Bámulat: A maximális mana 3%-ával egyenlő bónusz varázserőt biztosít
  • Manatöltés: Amikor eltalálsz egy célpontot egy képességgel, felhasználsz egy töltetet, és 3 bónusz manát kapsz. Ha a célpont egy hős, kétszer annyi bónusz manát kapsz. 450 bónusz mana összegyűjtése után a Szeráf ölelése tárggyá alakul át. 8 másodpercenként kapsz egy újabb Manatöltés-töltetet (legfeljebb 4 töltet)

A Szeráf Ölelése (Seraph's Embrace)

  • Teljes költség: Továbbfejlesztett Arkangyal pálcája
  • Varázserő: 60
  • Mana: 850
  • Bámulat: A maximális mana 5%-ával egyenlő bónusz varázserőt biztosít
  • Égi: 5%-kal megnöveli a maximális manádat (+2,5% minden 100 varázserő után)

Félholt Csapás (Lich Bane)

  • Teljes költség: 3000 arany
  • Recept: Ragyogás + Éteri lidércfény + Pusztító pálca + 600 arany
  • Varázserő: 80
  • Mozgási sebesség: 10%
  • Varázspenge: A képességek használata után a következő alaptámadás további 150% alapsebzés + 60% varázserő varázssebzést okoz (2,5 másodperc töltési idő)

A Letaszított Király Kardja (Blade of the Ruined King)

  • Teljes költség: 3100 arany
  • Recept: Vámpírjogar + Reflexíj + 325 arany
  • Sebzés: 40
  • Támadási sebesség: 30%
  • Életlopás: 12%
  • Ködpenge: Az alaptámadások a célpont aktuális életereje [10%-ának (közelharcos esetén) || 6%-ának (távolsági harcos esetén)] megfelelő mértékű fizikai sebzést okoznak
  • Szipoly: Az ugyanazon hős elleni 3. alaptámadás 40–120 varázssebzést okoz (1–18. szint) és 2 másodpercre ellopja a mozgási sebessége 25%-át

Fekete Hasítóbárd (Black Cleaver)

  • Teljes költség: 3300 arany
  • Recept: Caulfield harci pörölye + Tűzkő + Hosszúkard + 1050 arany
  • Életerő: 300
  • Sebzés: 40
  • Képességgyorsítás: 25
  • Kihasítás: A hősöknek okozott fizikai sebzés 6 másodpercre egy 4%-os páncélcsökkentés jelzőt alkalmaz a célpontra, ami legfeljebb 6 alkalommal halmozódhat (maximum 24%)
  • Mészárlás: A sebzést okozó támadásaid és képességeid a célpont hiányzó életerejének 5%-ával egyenlő bónusz fizikai sebzést okoznak a maximális Páncélcsökkentés hatás alatt álló ellenfeleknek (a folyamatosan sebző hatások ehelyett 2% hiányzó életerővel egyenlő sebzést okoznak, 0,5 másodperc töltési idő)

Vérszomjas Hidra (Ravenous Hydra)

  • Teljes költség: 3300 arany
  • Recept: Tiamat + Vámpírjogar + Caulfield harci pörölye + 100 arany
  • Sebzés: 65
  • Képességgyorsítás: 20
  • Életvarázs: 15%
  • Hasítás: Az alaptámadások és képességek a támadási sebzésed legfeljebb 60%-ával egyenlő sebzést okoznak a célponthoz közeli többi ellenfélnek. (A sebzés a célponthoz mért távolságtól függően csökken. Képességenként egyszer)

Titán Hidra (Titanic Hydra)

  • Teljes költség: 3300 arany
  • Recept: Tiamat + Rubinkristály + Az óriás öve + 800 arany
  • Életerő: 500
  • Sebzés: 30
  • Kolosszus: A maximális életerő 1%-ával egyenlő bónusz sebzést biztosít
  • Hasítás: Az alaptámadások 4 (+ a maximális életerőd 1,5%-a) bónusz fizikai sebzést okoznak a célpontnak és 40 (+ a maximális életerőd 3%-a) fizikai sebzést a célpont mögötti ellenfeleknek (távolsági harcosok esetében 75% sebzés)

Utolsó Esély (Wit's End)

  • Teljes költség: 3100 arany
  • Recept: Tűzőrző fejsze + Negatron palást + Tőr + 800 arany
  • Sebzés: 30
  • Támadási sebesség: 40%
  • Varázsellenállás: 50
  • Viadal: Az alaptámadások találatkor 15–80 (az 1–18. szinten) varázssebzést okoznak, és 2 másodpercre 20 mozgási sebességet biztosítanak

Malmortius Bendője (Maw of Malmortius)

  • Teljes költség: 3100 arany
  • Recept: Átoknyelő + Caulfield harci pörölye + 700 arany
  • Sebzés: 50
  • Varázsellenállás: 50
  • Képességgyorsítás: 15
  • Életmentő: Ha az elszenvedett varázssebzés 30% alá csökkentené az életerőt, 5 másodpercre 200 (+ a maximális életerő 20%-a) varázssebzést elnyelő pajzsot biztosít (60 másodperc töltési idő)

Haláltánc (Death's Dance)

  • Teljes költség: 3100 arany
  • Recept: Sodronyozott mellény + Caulfield harci pörölye + Csákány + 325 arany
  • Sebzés: 50
  • Páncél: 40
  • Képességgyorsítás: 15
  • Fájdalomtűrés: Az elszenvedett fizikai sebzés [közelharcos: 35%-a || távolsági harcos: 15%-a] 3 másodperc alatt fejti ki a hatását
  • Dacolás: A hősök kiiktatása eltörli a Fájdalomtűrés késleltetett sebzését, 2 másodpercre plusz 30% mozgási sebességet ad, és ezalatt visszatölti a maximális életerő 10%-át

Sterak Kihívása (Sterak's Gage)

  • Teljes költség: 3100 arany
  • Recept: Csákány + Kalapács + Rubinkristály + 725 arany
  • Életerő: 400
  • Sebzés: 50
  • Vérszomj: A hősöknek okozott vagy azoktól elszenvedett fizikai sebzés egy jelzőt biztosít, amely 6 másodperc alatt visszatölti a maximális életerő 2%-át (legfeljebb 5 alkalommal halmozható, ellenséges hősönként 1 jelző; távolsági harcosok esetében 60%-os gyógyítást biztosít)
  • Életmentő: Ha az elszenvedett sebzés 30% alá csökkentené az életerőt, 200 (+ a maximális életerő 8%-a minden Düh jelző után) erejű pajzsot biztosít (60 másodperc töltési idő, a távolsági harcosok 60%-kal kevesebb pajzsot kapnak a maximális életerejük után)

Randuin Ómenje (Randuin's Omen)

  • Teljes költség: 2700 arany
  • Recept: Vadászmellény + Lágy vért + Tűzkő + 600 arany
  • Életerő: 250
  • Páncél: 80
  • Képességgyorsítás: 10
  • Alázat (aktív képesség): Rövid időre lelassítja a közeli ellenfeleket, valamint 4 másodpercig 10%-kal csökkenti a sebzési, és 20%-kal a kritikus csapási sebzési értéküket (60 másodperc töltési idő)
  • Kőkemény: Legfeljebb a maximális életerő 0,5%-ával csökkenti az alaptámadásokból elszenvedett sebzést, legfeljebb a támadás sebzésének 40%-ával

Fagyos Szív (Frozen Heart)

  • Teljes költség: 2700 arany
  • Recept: Vadászmellény + Jégkori lepel + 800 arany
  • Mana: 400
  • Páncél: 80
  • Képességgyorsítás: 20
  • A tél ölelése: 15%-kal csökkenti a közeli ellenfelek támadási sebességét
  • Kőkemény: Legfeljebb a maximális életerő 0,5%-ával csökkenti az alaptámadásokból elszenvedett sebzést, legfeljebb a támadás sebzésének 40%-ával

A Vízköpő Sziklavértje (Gargoyle Stoneplate)

  • Teljes költség: 3300 arany
  • Recept: A légió égisze + Lágy vért + Nullvarázs köpönyeg + 1050 arany
  • Páncél: 60
  • Varázsellenállás: 60
  • Képességgyorsítás: 15
  • Törhetetlen (aktív képesség): 100 (+ a bónusz életerő 100%-a) erejű pajzsot biztosít, amely 2,5 másodperc alatt fokozatosan megszűnik (90 másodperc töltési idő)
  • Megerősítés: A hősöktől elszenvedett sebzés 6 másodpercre 3% bónusz páncélt és 3% bónusz varázsellenállást biztosít, ellenséges hősönként 1 alkalommal (legfeljebb 15% bónusz páncél és varázsellenállás)

Mélységi Maszk (Abyssal Mask)

  • Teljes költség: 2700 arany
  • Recept: Az óriás öve + Negatron palást + 900 arany
  • Életerő: 350
  • Varázsellenállás: 60
  • Szabad préda: A mozgásképtelenné tett hősök 4 másodpercig 10%-kal több sebzést szenvednek el

Tüskevért (Thornmail)

  • Teljes költség: 2700 arany
  • Recept: Bokormellény + Az óriás öve + 1000 arany
  • Életerő: 350
  • Páncél: 60
  • Tüskék: Találat esetén a támadó 10 (+10% bónusz páncél) varázssebzést szenved el, a hősöknek pedig 2 másodpercre 40%-os Súlyos seb hatást okoz. Az ellenséges hősök mozgásképtelenné tétele 2 másodpercre 60%-os Súlyos seb hatást is okoz nekik

Zeke Szövetsége (Zeke's Convergence)

  • Teljes költség: 2400 arany
  • Recept: Tűzkő + Jégkori lepel + 700 arany
  • Életerő: 300
  • Mana: 250
  • Páncél: 30
  • Képességgyorsítás: 20
  • Kötelék (aktív képesség): Kijelöl egy cinkostársat (60 másodperc töltési idő)
  • Szövetség: Az ellenfél mozgásképtelenné tételét követő 4 másodpercben a cinkostárs támadásai és képességei további 25–50 (+ a maximális életerőd 1,5%-a) (+ a varázserőd 7,5%-a) varázssebzést okoz az adott ellenfélnek

Lovagi Eskü (Knight's Vow)

  • Teljes költség: 2300 arany
  • Recept: Kristályos karvért + Fiatalító gyöngy + Tűzkő + 700 arany
  • Életerő: 400
  • Alap életerő-regenerálódás: 300%
  • Képességgyorsítás: 10
  • Eskü (aktív képesség): Kijelöl egy Méltó szövetségest (60 másodperc töltési idő)
  • Áldozat: Amikor a Méltó szövetséges a közeledben tartózkodik, az általa elszenvedett sebzés 15%-át átveszed, ha pedig az életereje 50% alá csökken, 35%-kal megnő a mozgási sebességed, miközben felé tartasz

Morellonomikon (Morellonomicon)

  • Teljes költség: 2500 arany
  • Recept: Pusztító pálca + A feledés gömbje + Rubinkristály + 450 arany
  • Varázserő: 70
  • Életerő: 250
  • Átok: Az ellenséges hősökre mért varázssebzés 2 másodpercre 40%-os Súlyos seb hatást okoz nekik. Ha a célpont életereje 50% alá csökken, ez a hatás 60%-os Súlyos seb hatássá növekszik

Vérmes Acél (Sanguine Blade)

  • Teljes költség: 3000 arany
  • Recept: Fogazott tőr + Vámpírjogar + 1000 arany
  • Sebzés: 50
  • Halálosság: 10
  • Fizikai életvarázs: 12%
  • Őrjöngés: Ha legfeljebb egy látható ellenséges hős van a közelben, 8 halálosságot és 20–80% támadási sebességet biztosít (1–18. szint), amely 3 másodperc alatt fokozatosan megszűnik, ha további ellenséges hősök jönnek közel

A módosított legendás tárgyak a következő oldalon érkeznek!

Legendás tárgyak - játékegyensúllyal kapcsolatos módosítások

  • Támogatói tárgyak -> Minden maximumra fejlesztett támogatói tárgy legendás tárgynak számít

Gyorstüzelő Ágyú (Rapid Firecannon)

  • Teljes költség: 2700 arany
  • Támadási sebesség: 35%
  • Kritikus csapási esély: 20%

Viharborotva (Stormrazor)

  • Teljes költség: 2700 arany
  • Sebzés: 40
  • Támadási sebesség: 35%
  • Kritikus csapási esély: 20%

Eleven Szablya (Mercurial Scimitar)

  • Teljes költség: 2900 arany
  • Recept: Higany selyemöv + Az ügyesség köpenye + Csákány + 125 arany
  • Sebzés: 30
  • Varázsellenállás: 30
  • Új: Kritikus csapási esély: 20%
  • Eltávolítva: Életlopás 10% -> 0%
  • Higany: Eltávolít minden bénító hatást a fellökés kivételével (ez nem változás, csak most rögzítjük írásban). Nem használható fellökések hatása alatt

Runaan Hurrikánja (Runaan's Hurricane)

  • Teljes költség: 3400 arany
  • Recept: Csákány + Serény + Tőr + 1025 arany
  • Új: Sebzés: 25
  • Kritikus csapási esély: 20%
  • Mozgási sebesség: 7%
  • Lövedék sebzése: 40-70% teljes sebzés (a 10-18. szinten)

Rylai Kristályboltja (Rylai's Crystal Scepter)

  • Teljes költség: 3000 arany
  • Recept: Pusztító pálca + Az óriás öve + Varázskönyv + 815 arany
  • Varázserő: 90
  • Életerő: 350
  • Lassítás: 30%

Nashor Foga (Nashor's Tooth)

  • Teljes költség: 3000 arany (változatlan maradt)
  • Recept: Reflexíj + Pusztító pálca + Varázskönyv + 715 arany
  • Varázserő: 100
  • Támadási sebesség: 50%
  • Eltávolítva: Töltési idő csökkentés
  • Találati sebzés: 15 (+0,25 varázserő)

Vérszomjas (Bloodthirster)

  • Teljes költség: 3400 arany
  • Recept: K. N. kard + Az ügyesség köpenye + Vámpírjogar + 600 arany
  • Sebzés: 55
  • Új: Kritikus csapási esély: 20%

Az Éj Kardja (Edge of Night)

  • Teljes költség: 2900 arany (változatlan maradt)
  • Recept: Fogazott tőr + Hosszúkard + Rubinkristály + 1050 arany
  • Sebzés: 50

Youmuu Szellemkardja (Youmuu's Ghostblade)

  • Teljes költség: 3000 arany
  • Recept: Fogazott tőr + Csákány + Hosszúkard + 675 arany
  • Sebzés: 60
  • Eltávolítva: Töltési idő csökkentés

Árnypallos (Umbral Glaive)

  • Teljes költség: 2800 arany
  • Recept: Fogazott tőr + Caulfield harci pörölye + 600 arany
  • Képességgyorsítás: 10%-kal csökkentett töltési idő -> 20 képességgyorsítás

Őrangyal (Guardian Angel)

  • Sebzés: 40
  • Páncél: 40 (változatlan maradt)

Warmog Vértje (Warmog's Armor)

  • Teljes költség: 3000 arany
  • Képességgyorsítás: 10%-kal csökkentett töltési idő -> 20 képességgyorsítás
  • Warmog szíve: A maximális életerő 5%-a másodpercenként

Szellemarc (Spirit Visage)

  • Teljes költség: 3000 arany
  • Képességgyorsítás: 10%-kal csökkentett töltési idő -> 20 képességgyorsítás
  • Vasakarat: 25%-kal megnövelt gyógyítás

Holtak Vértje (Dead Man's Plate)

  • Teljes költség: 2900 arany (változatlan maradt)
  • Recept: Szárnyas holdpáncél + Rubinkristály + Láncing + 900 arany
  • Életerő: 475
  • Páncél: 40
  • Új: Mozgási sebesség: 5%

Hívők Tömjénje (Ardent Censer)

  • Teljes költség: 2300 arany (változatlan maradt)
  • Recept: Tiltott bálvány + Pusztító pálca + 650 arany
  • Eltávolítva: Csökkentett töltési idő
  • Eltávolítva: Mozgási sebesség
  • Alap mana-regenerálódás: 100%

Megváltás (Redemption)

  • Teljes költség: 2300 arany
  • Recept: Tűzkő + Tiltott bálvány + 700 arany
  • Gyógyítás és pajzserő: 20%
  • Képességgyorsítás: 10%-kal csökkentett töltési idő -> 15 képességgyorsítás
  • Eltávolítva: Alap életerő-regenerálódás
  • Alap mana-regenerálódás: 100%
  • Ítélet (aktív képesség): Mostantól nem okoz sebzést minionoknak és nem kap 3-szoros hatékonyságot a gyógyítási és pajzserőbónuszokból

Mikael Áldása (Mikael's Blessing)

  • Új: Név: Mikael Áldása
  • Teljes költség: 2300 arany
  • Recept: Tiltott bálvány + Negatron palást + 600 arany
  • Varázsellenállás: 50
  • Képességgyorsítás: 10%-kal csökkentett töltési idő -> 15 képességgyorsítás
  • Koncentrált higany (aktív képesség): Eltávolít minden tömegirányító hatást egy szövetségesről (a fellökés és magatehetetlenség kivételével), továbbá visszatölt 100–200 (a szövetséges 1–18. szintje) életerőt (120 másodperc töltési idő)
  • Eltávolítva: Harmónia: Mostantól nem ad a mana-regennel megegyező bónusz életerő-regent

Mejai Léleklopója (Mejai's Soulstealer)

  • Teljes költség: 1600 arany
  • Eltávolítva: Mana
  • Új: Életerő: 100

Zhonya Homokórája (Zhonya's Hourglass)

  • Teljes költség: 2500 arany
  • Varázserő: 65
  • Képességgyorsítás: 10%-kal csökkentett töltési idő -> 10 képességgyorsítás

Bansheek Fátyla (Banshee's Veil)

  • Teljes költség: 2500 arany
  • Recept: Pokoli kódex + Zöld pajzs + 400 arany
  • Varázserő: 65
  • Varázsellenállás: 45
  • Képességgyorsítás: 10%-kal csökkentett töltési idő -> 10 képességgyorsítás

Az eltávolított tárgyakért, valamint az új dzsungeles tárgyakért és dzsungelbeli táborok változásaiért irány a következő oldal!

Eltávolított tárgyak

Néhány tárgy átalakult, mások teljesen kikerültek a játékból. Morzsoljatok el egy könnycseppet az alábbi itemekért.

  • Hextech GLP-800 -> Örök Fagy (mitikus tárgy)
  • Luden Visszhangja -> Luden Vihara (mitikus tárgy)
  • Liandry Gyötrelme -> Liandry Kínja (mitikus tárgy)
  • Hextech Protoöv-01 -> Hextech Rakétaöv (mitikus tárgy)
  • Naptűz Köpeny -> Naptűz Égisz (mitikus tárgy)
  • Igaz Dicsőség -> Turbó Vegyi Tank (mitikus tárgy)
  • Jégkesztyű -> Fagyos Tűz Kesztyű (mitikus tárgy)
  • Draktharr Árnykardja -> mitikus tárgy
  • A Háromság Hatalma -> mitikus tárgy
  • Shurelia Ábrándja -> Shurelia Csatadala (mitikus tárgy)
  • Az Iron Solarik Medálja -> mitikus tárgy
  • Adaptív Sisak -> eltávolították
  • Athéné Szentségtelen Grálja -> eltávolították
  • Jégkalapács -> eltávolították
  • Hextech Lőpenge -> eltávolították
  • Bűbájgyűjtő -> eltávolították
  • Korok Pálcája -> eltávolították
  • Statikk Töltőpengéje -> eltávolították
  • Ikerárnyak -> eltávolították
  • Jaurim Ökle -> eltávolították
  • A Harmónia Kelyhe -> eltávolították
  • Bilgewateri Szablya -> eltávolították
  • Ősi Korok Katalizátora -> eltávolították

Új dzsungeles tárgyak és megváltozott Sújtások

Záporpenge (Hailblade)

  • Teljes költség: 350 arany
  • Életvarázs szörnyek ellen: 12%
  • Foggal-körömmel: A szörnyek megsebzése 5 másodpercig 60 (+10% varázserő) (+2% bónusz életerő) (+5% bónusz sebzés) varázssebzéssel égeti meg őket
  • Fagyasztó fejlesztés: A tárgy 5 Sújtás után elhasználódik, és a Sújtás Fagyasztó sújtássá fejlődik
  • Vadász: A nagy szörnyek megöléséért bónusz tapasztalat jár
  • Ley-vonal váró: A dzsungelben vagy a folyóban másodpercenként legfeljebb 8–18 (az 1–18. szinten) hiányzó manát tölt vissza

Fagyasztó Sújtás (Chilling Smite)

  • Hősök ellen: Ha hősöket célzol, a Fagyasztó sújtás 20–156 tényleges sebzést okoz, és 2 másodpercre ellopja a célpont mozgási sebességének 20%-át

Parázskés (Emberknife)

  • Teljes költség: 350 arany
  • Életvarázs szörnyek ellen: 12%
  • Foggal-körömmel: A szörnyek megsebzése 5 másodpercig 60 (+10% varázserő) (+2% bónusz életerő) (+5% bónusz sebzés) varázssebzéssel égeti meg őket
  • Fagyasztó fejlesztés: A tárgy 5 Sújtás után elhasználódik, és a Sújtás Kihívó sújtássá fejlődik
  • Vadász: A nagy szörnyek megöléséért bónusz tapasztalat jár
  • Ley-vonal váró: A dzsungelben vagy a folyóban másodpercenként legfeljebb 8–18 (az 1–18. szinten) hiányzó manát tölt vissza

Kihívó Sújtás (Challenging Smite)

  • Hősök ellen: Ha hősöket célzol, a Kihívó sújtás 4 másodpercre megjelöli őket. Ezalatt a sebzést okozó támadásaid és képességeid 2,5 másodperc alatt 48–125 bónusz tényleges sebzést okoznak nekik (találatonként frissül, de nem halmozódik), és az eltalált ellenfél 20%-kal kisebb sebzést tud okozni neked.
  • Képességek: Az alaptámadások mellett mostantól a képességek is alkalmazzák az égést, és frissítik az időtartamát
  • Megvilágosodás: Az Égető sújtás sebzéscsökkentő hatása vizuális effektust is kapott, és csatában megjelenő szöveg formájában mutatja a csökkentés mértékét

Dzsungelbeli táborok változásai

Gromp

  • Varázsellenállás: 20 az összes szinten
  • Életerő: 1650–2460 (az 1–11. szinten)
  • Eltávolítva: Békadüh
  • Új: Békaleves: Gromp megölése 50 (+10 * az átlagos hősszint) életerőt és 30 (+6 * az átlagos hősszint) manát tölt vissza, ami legfeljebb 100%-kal növekedhet a gyilkos hiányzó életereje vagy manája alapján
  • Sebzés: 80–253 (az 1–18. szinten)

Kék Gólem

  • Páncél: 20 az összes szinten
  • Varázsellenállás: 20 az összes szinten
  • Életerő: 1800–3150 (az 1–11. szinten)
  • Mozgási sebesség: 275

Nagy Éjfarkas

  • Páncél: 20 az összes szinten
  • Életerő: 1200–2200 (az 1–11. szinten)
  • Mozgási sebesség: 525

Éjfarkas

  • Varázsellenállás: 0 az összes szinten
  • Életerő: 480–888 (az 1–11. szinten)
  • Mozgási sebesség: 525

Vörös Pengecsőr

  • Páncél: 20 az összes szinten
  • Varázsellenállás: 20 az összes szinten
  • Életerő: 800–1760 (az 1–11. szinten)
  • Mozgási sebesség: 450

Kis Pengecsőr

  • Életerő: 425–723 (az 1–11. szinten)
  • Mozgási sebesség: 525

Vörös Szederhát

  • Páncél: 20 az összes szinten
  • Varázsellenállás: 20 az összes szinten
  • Életerő: 1800–3150 (az 1–11. szinten)

Ősi Krug

  • Páncél: 20 az összes szinten
  • Varázsellenállás: 20 az összes szinten
  • Életerő: 1050–1785 (az 1–11. szinten)
  • Mozgási sebesség: 250

Krug

  • Mozgási sebesség: 350
  • Tapasztalat: 10–13,5 (az 1–9. szinten)
  • Arany: 7

Kis Krug

  • Mozgási sebesség: 400
  • Tapasztalat: 18-24,3 (az 1–9. szinten)
  • Arany: 12
  • Aranykupac: Aranyszínű ragyogás jelzi az arany- és tapasztalatbeli értékét

Suhanó Sutyerák

  • Páncél: 20
  • Varázsellenállás: 20
  • Életerő: 1000–2134 (az 1–11. szinten)
  • Új: Viseltes páncél: A maximális életerő 60%-ának megfelelő pajzzsal rendelkezik. Megbénítás esetén a pajzs eltűnik
  • Eltávolítva: Sérülékeny has
  • Eltávolítva: Rákleves: A Suhanó Sutyerák megölése mostantól nem tölt vissza életerőt és manát.

A hatalmas tárgyak változásaiért keresd fel a következő oldalt!

Hatalmas tárgyak változásai

Naptegez (Noonquiver)

  • Teljes költség: 1300 arany
  • Recept: Hosszúkard + Tőr + Hosszúkard + 300 arany
  • Sebzés: 30
  • Támadási sebesség: 15%
  • Pontosság: A támadások további 20 fizikai sebzést okoznak a minionoknak és a szörnyeknek

Tomboló Kés (Rageknife)

  • Teljes költség: 800 arany
  • Recept: Tőr + Tőr + 200 arany
  • Támadási sebesség: 25%
  • Harag: A támadások 35 fizikai sebzést okoznak találatonként minden 20%-nyi kritikus csapási esély után, de a továbbiakban nem okozhatsz kritikus csapást

Mételyékkő (Blighting Jewel)

  • Teljes költség: 1250 arany
  • Recept: Varázskönyv + 815 arany
  • Varázserő: 25
  • Varázstörés: 15%

Szipolyozó Tekintet (Leeching Leer)

  • Teljes költség: 1300 arany
  • Recept: Rubinkristály + Varázskönyv + 465 arany
  • Életerő: 150
  • Varázserő: 20
  • Életvarázs: 10%

A Feledés Gömbje (Oblivion Orb)

  • Teljes költség: 800 arany
  • Recept: Varázskönyv + 365 arany
  • Varázserő: 30
  • Elátkozott: A hősökre mért varázssebzés 2 másodpercre 40%-os Súlyos seb hatást okoz nekik

Keresők Karvértje (Seeker's Armguard)

  • Teljes költség: 900 arany
  • Recept: Lágy vért + Varázskönyv + 165 arany
  • Varázserő: 30
  • Páncél: 15
  • Boszorkányút: Bármely egység megölése 1 ponttal növeli a páncélt. Legfeljebb 30 alkalommal halmozódhat

Hextech Generátor (Hextech Alternator)

  • Teljes költség: 1050 arany
  • Recept: Varázskönyv + Varázskönyv + 180 arany
  • Varázserő: 40
  • Felpörgetve: Az ellenséges hősöknek okozott sebzés TOVÁBBI 50–125 varázssebzést okoz (40 másodperc töltési idő)

Bami Parazsa (Bami's Cinder)

  • Teljes költség: 1000 arany
  • Recept: Rubinkristály + Rubinkristály + 200 arany
  • Életerő: 300
  • Égő áldozat: Másodpercenként 15 (+1% bónusz életerő) varázssebzést okoz a közelben tartózkodó ellenfeleknek (minionok ellen 50%-kal erősebb, szörnyek ellen 100%-kal erősebb)

Szárnyas Holdpáncél (Winged Moonplate)

  • Teljes költség: 800 arany
  • Recept: Rubinkristály + 400 arany
  • Életerő: 150
  • Repülés: 5% mozgási sebesség

Zöld Pajzs (Verdant Barrier)

  • Teljes költség: 1200 arany
  • Recept: Nullvarázs köpönyeg + Varázskönyv + 315 arany
  • Varázserő: 25
  • Varázsellenállás: 60
  • Adaptív: 60 másodpercenként 3 varázsellenállást biztosít (legfeljebb 15 varázsellenállás). A hősöktől elszenvedett varázssebzés az elszenvedett sebzés 5%-ával csökkenti a következő növekedésig hátralévő időt (pl. 100 varázssebzés elszenvedésekor az idő 5 másodperccel csökken)

Vadászmellény (Warden's Mail)

  • Teljes költség: 1000 arany
  • Recept: Lágy vért + Lágy vért + 400 arany
  • Páncél: 40
  • Kőkemény: A bónusz életerő 0,5%-ával csökkenti az alaptámadásokból elszenvedett sebzést, de legfeljebb az alaptámadás sebzésének 40%-ával

Kalapács (Phage)

  • Teljes költség: 1100 arany
  • Recept: Rubinkristály + Hosszúkard + 350 arany
  • Sebzés: 15
  • Életerő: 200
  • Düh: A hősöknek okozott fizikai sebzést követően 6 másodperc alatt [2% közelharci | 1% távolsági] maximális életerőt nyersz vissza

Tűzőrző Fejsze (Hearthbound Axe)

  • Teljes költség: 1100 arany
  • Recept: Tőr + Hosszúkard + 450 arany
  • Sebzés: 15
  • Támadási sebesség: 15%
  • Fürgeség: Az egységek elleni támadások 2 másodpercre [közelharcosok számára 20 | távolsági harcosok számára 10] mozgási sebességet biztosítanak

Tiamat (Tiamat)

  • Teljes költség: 1200 arany
  • Recept: Csákány + 325 arany
  • Sebzés: 25
  • Hasítás: A támadások legfeljebb a teljes sebzés 60%-ának megfelelő fizikai sebzést okoznak a többi közeli ellenfélnek

Vastüskés Ostor (Ironspike Whip)

  • Teljes költség: 1200 arany
  • Recept: Csákány + 325 arany
  • Sebzés: 30
  • Félhold (aktív képesség): A teljes sebzés 75%-ának megfelelő fizikai sebzést okoz a közeli ellenfeleknek. A 50% alatti életerejű minionoknak és szörnyeknek 200% sebzést okoz (15 másodperc töltési idő, hat rá a képességgyorsítás)

Bandle-i tükör (Bandleglass Mirror)

  • Teljes költség: 1050 arany
  • Recept: Tündeamulett + Varázskönyv + 365 arany
  • Varázserő: 20
  • Képességgyorsítás: 10
  • Mana-regen: 50%

A hatalmas tárgyak játékegyensúllyal kapcsolatos módosításaiért irány a következő oldal!

Hatalmas tárgyak játékegyensúllyal kapcsolatos módosításai

Serény (Zeal)

  • Teljes költség: 1200 arany
  • Támadási sebesség: 18%
  • Kritikus csapási esély: 15%

A Hóhér Hangja (Executioner's Calling)

  • Súlyos seb időtartama: 2 másodperc

Ragyogás (Sheen)

  • Teljes költség: 700 arany
  • Recept: 700 arany
  • Eltávolítva: Mana
  • Eltávolítva: Csökkentett töltési idő

Az Óriás Öve (Giant's Belt)

  • Teljes költség: 900 arany
  • Életerő: 350

Negatron Palást (Negatron Cloak)

  • Teljes költség: 900 arany
  • Varázsellenállás: 50

Kísértetkámzsa (Spectre's Cowl)

  • Teljes költség: 1250 arany

A Légió Égisze (Aegis of the Legion)

  • Teljes költség: 1500 arany
  • Képességgyorsítás: 10

Higany Selyemöv (Quicksilver Sash)

  • Higany: A levegőbe lökés kivételével eltávolít minden bénító hatást (ez nem változás, de eddig nem szerepelt a leírásban). Nem használható, amíg a hős a levegőben van

Tiltott Bálvány (Forbidden Idol)

  • Recept: Tündeamulett + 550 arany (a teljes költség változatlan maradt)
  • Gyógyítás és pajzserő: 10%
  • Eltávolítva: Csökkentett töltési idő

Az alap-, kezdő és támogatói tárgyak változásai a következő oldalon találhatóak!

Alap-, kezdő és támogatói tárgyak változásai 

Istennő Könnycseppje (Tear of the Goddess)

  • Teljes költség: 400 arany
  • Mana: 150
  • Összpontosítás: Az alaptámadások további 5 fizikai sebzést okoznak a minionoknak
  • Manatöltés: Amikor eltalálsz egy célpontot egy képességgel, felhasználsz egy töltetet, és 3 bónusz manát kapsz (legfeljebb 450 bónusz manáig). Ha a célpont egy hős, kétszer annyi bónusz manát kapsz. 8 másodpercenként kapsz egy újabb Manatöltés-töltetet (legfeljebb 4 töltet)

Fekete Pecsét (Dark Seal)

  • Varázserő: 15
  • Életerő: 40
  • Siker vagy halál: A hősök megölése 2, a hősök elleni támogatás pedig 1 Dicsőség jelzőt biztosít (legfeljebb 10 jelzőig). A hős halálakor 4 jelző elvész
  • Dicsőség: Dicsőség jelzőnként 5 varázserőt biztosít

Doran Pengéje (Doran's Blade)

  • Sebzés: 8
  • Életerő: 80
  • Harcban edzett: 2,5% életvarázst biztosít

Doran Gyűrűje (Doran's Ring)

  • Varázserő: 15
  • Életerő: 70
  • Manavisszatöltés: A minionok megölése 6 manát tölt vissza. A felesleges mana (vagy mind a 6, ha nem vagy manahasználó) 50%-a gyógyítássá alakul

Az Ügyesség Köpenye (Cloak of Agility)

  • Teljes költség: 600 arany
  • Kritikus csapási esély: 15%

Tündeamulett (Faerie Charm)

  • Teljes költség: 250 arany
  • Mana-regen: 50%

Hóbérc Vállvértje (Pauldrons of Whiterock)

  • Életerő: 250

Hegyi Bástya (Bulwark of the Mountain)

  • Életerő: 250
  • Varázserő: 20

Az Elemi Jég Szilánkja (Shard of True Ice)

  • Életerő: 75
  • Varázserő: 40

A Fekete Köd Kaszája (Black Mist Scythe)

  • Életerő: 75
  • Sebzés: 20

Acélozott Bakancs (Plated Steelcaps)

  • Átnevezték a Tolvajsurranót (Ninja Tabi) Acélozott Bakanccsá, a képességek nem változtak

A következő oldalon a rúnaváltozások, valamint a hősök finomhangolásai várnak rád!

Rúnaváltozások

Hódító (Conqueror)

  • Adaptív erő jelzőként: 2–5 (az 1–18. szinten), 24–60 maximális számú jelzőnél
  • Gyógyítás maximális számú jelzőnél: 9% (6% a távolsági harcosok esetében)

Legenda: Vérvonal (Legend: Bloodline)

  • Legenda jelzők maximális száma: 15 jelző (9% életlopás)

A Mohó Vadász (Ravenous Hunter)

  • Gyógyítás: 1% életvarázs (+2% Fejvadász jelzőnként)

Lélekjelenlét (Presence of Mind)

  • Hatás: Az ellenséges hősöknek okozott sebzés 4 másodpercre másodpercenként (az 1–18. szinten) 1,5–11 mana-regenerálódást biztosít (távolsági harcosok esetében 80%-os hatékonyságú). Az energiahasználók ehelyett másodpercenként 1,5 energiát kapnak. A kiiktatások visszatöltik a maximális mana vagy energia 15%-át

Transzcendencia (Transcendence)

  • Hatás: A következő szintek elérésekor bónuszokat kapsz: 5. szint +5 képességgyorsítás; 8. szint +5 képességgyorsítás; 11. szint Hősök kiiktatásakor 20%-kal csökkenti az alapképességek hátralévő töltési idejét

Kozmikus Tudás (Cosmic Insight)

  • Eltávolítva: Csökkentett töltési idő
  • Tárgygyorsítás: 10 tárgygyorsítás (az összes tárgy töltési idejére vonatkozik)
  • Idézőivarázslat-gyorsítás: 15 idézőivarázslat-gyorsítás

Zseniális Vadász (Ingenious Hunter)

  • Zseniális: +10 tárgygyorsítás (+5 Fejvadász jelzőnként). A tárgygyorsítás az összes tárgy töltési idejére vonatkozik, nem csak az aktív tárgyakéra

Időhajlító Tonik (Time Wrap Tonic)

  • Eltávolítva: A saját tempódban

A képességgyorsítás rúnastatisztikája is megváltozott. A statisztikanövekedés +1–10%-kal csökkentett töltési időről (az 1–18. szinten) 8 képességgyorsításra módosult.

Hősök finomhangolásai az előszezon tárgyváltoztatásai miatt

Caitlyn

  • Fejlövés (passzív)
    • Fejlövés sebzése szintenként változatlan maradt
    • Fejlövés kiritkus csapási esélyből származó sebzése (1,25 x (87,5 + a bónusz kritikus sebzési százalék fele) x kritikus csapási esély)% sebzésre módosult

Jhin

  • Suttogó (passzív)
    • Kritikus sebzés csökkentése: 14% (a kritikus csapások továbbra is 150% sebzést okoznak)
    • Kritikus csapási esély átalakítása sebzéssé: 30%

Senna

  • Feloldozás (passzív)
    • Kritikus sebzés csökkentése: 14% (a kritikus csapások továbbra is 150% sebzést okoznak)
    • Kritikus csapási esély 20 lelkenként: 10%
  • Sötétlő hajnal (R) - Új: Mostantól begyűjti a Ködlidérceket. Ködlidércek továbbra is csak Senna közelében jelenhetnek meg

Tryndamere

  • Harci düh (passzív) - Kritikus csapási esély dühpontonként: 0,4%

Yasuo

  • A vándor útja (passzív) - Új: Túltöltve: A 100%-os kritikus csapási esély feletti minden további 1% 0,5 bónusz sebzéssé alakul. (Emlékeztetőül: a Vándor útja megduplázza a más forrásokból származó kritikus csapási esélyt)

Yone

  • A vadász útja (passzív) - Új: Túltöltve: A 100%-os kritikus csapási esély feletti minden további 1% 0,5 bónusz sebzéssé alakul. (Emlékeztetőül: a Vándor útja megduplázza a más forrásokból származó kritikus csapási esélyt)

Akali

  • Ötpontos csapás (Q) - Költség 120/110/100/90/80 energia

Katarina

  • Mohóság (passzív) - Új: Találati: A tőr területi sebzése aktiválja a találati hatásokat
  • Villámlépés (E) - Új: Találati: Aktiválja a találati hatásokat
  • Halálos lótusz (R)
    • Varázssebzés: Tőrönként 25/37,5/50 (+19% varázserő)
    • Új: Fizikai sebzés - 15% (+9,9% támadási sebesség) bónusz sebzés tőrönként
    • Új: Találati - Mindegyik tőr aktiválja a találati hatásokat, 25%-os hatékonysággal

Kayle

  • Isteni felemelkedés (passzív) - Bónusz támadási sebesség: 6% (+2% varázserő) Feldühödés jelzőnként

Ornn

  • Lángoló kohó (passzív)
    • Kovácsolható tárgyak: Minden mitikus tárgy
    • Mesteri fejlesztés ára: Kb. 1000 arany
    • Mesteri tárgyak száma: 1 db Ornn és a szövetségesek számára is (mivel Ornn továbbra is csak egy 1 mitikus tárgyat birtokolhat)
    • Bónusz érték: Ornn további 10% bónusz életerőt, páncélt és varázsellenállást kap
    • Új: Kérges tenyér - Ornn további 4% bónusz életerőt, páncélt és varázsellenállást kap, amikor egy mitikus tárgyat mesteri tárggyá fejleszt

Viktor

  • Szintenkénti mana: 45 mana
  • Dicsőséges evolúció (passzív)
    • Eltávolítva: Hex agy - Viktor mostantól nem kap egy fejleszthető Hex agyat a játék kezdetén
    • Új: Aratás -  Viktor 1 hextöredéket kap a minionok és szörnyek megölésekor, 5 töredéket a nagy minionok megöléséért és 25-öt a hősök kiiktatásakor. Az alapképességeit 100 hextöredékért fejlesztheti. Miután mindhárom alapképességét fejlesztette, a Káoszvihar automatikusan továbbfejlődik
  • Halálsugár (E) - Lézer varázsaránya 70%, utórengés varázsaránya 80%

A Ragyogás, Istennő Könnycseppje, Félholt Csapás stb. átalakítása miatt ezek a hősök +20 manával kezdik meg az előszezont: Amumu, Anivia, Camille, Cassiopeia, Cho'Gath, Corki, Darius, Ekko, Ezreal, Fiora, Fizz, Gangplank, Hecarim, Irelia, Jax, Kassadin, Malphite, Nasus, Ornn, Ryze, Skarner, Sylas, Twisted Fate, Udyr, Vi, Viktor, Volibear, Wukong, Xin Zhao, Yorick, Zilean

A 10.23-as patch további hősmódosításit az utolsó oldalon találod!

10.23-as frissítés hősmódosításai

Brand

  • Lobogó forróság (passzív) - Megjelölt célpont robbantásának sebzése: 10–14% (az 1–17. szinten)
  • Tűzvész (E) - Töltési idő: 12/11/10/9/8 másodperc

Amumu

  • Szintenkénti életerő: 80
  • Alap páncél: 30

Elise

  • Mérgező csípés (Q) - Új: Találati: Mostantól aktiválja a találati hatásokat

Seraphine

  • Alap mana-regen: 8
  • Színpadi jelenlét (passzív) - Hangjegy varázserő-aránya: 6/7/8/9% varázserő (az 1./6./11./16. szinten)
  • Magas hang (Q) - Sebzés: 55/70/85/100/115 (+40/45/50/55/60% varázserő)
  • Ritmustévesztés (E)
    • Alapsebzés: 60/80/100/120/140
    • Minionoknak okozott sebzés: 100%

Twitch

  • Halálos fertőzés (passzív) - Új: Sebzési arány: Másodpercenként 3% varázserő-alapú sebzés minden jelző után (6 jelzőnél legfeljebb 108% varázserő-alapú sebzés 6 másodperc alatt)
  • Méreghordó (W) - Új: Lassítási arány: 6% varázserő
  • Szennyezés (E) - Varázserővel növekvő sebzés: A varázserő 33,3%-ának megfelelő varázssebzés minden Halálos fertőzés jelző után (legfeljebb a varázserő 200%-ának megfelelő sebzés 6 jelzőnél)

Volibear

  • Kíméletlen vihar (passzív) - Támadási sebesség jelzőként: 5% (+4% varázserő)
  • Éghasadás (E) - Minionoknak okozott sebzés: 150/300/450/600/750

Ha nemcsak olvasni szeretsz a LoL-ról, hanem néznél is közvetítéseket, akkor mindenképp kapcsold be az EsportGuru adásait! Ne feledjétek, hogy folyamatosan zajlanak a Megyék Csatája - Országos E-sport Verseny LoL csoportkörei A közvetítéseket a Megyék Csatája Twitch csatornáján követhetitek. A megyekcsataja.hu oldalon további részleteket tudhattok meg a versenyről!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Téged érintenek az előszezon változtatások?