PlayStation 5 teszt - Ilyen egy sikerre ítélt újgenerációs konzol

Jövő héten már ti is a kezetekben tarthatjátok a világ legjobban várt újgenerációs konzolját. 

Az Xbox Series X és Series S befutott a boltokba, a Sony újgenerációs konzoljára még egy kicsit várnotok kell. Addig is nézzétek meg közelebbről, hogy mit rejt a doboz, amiben ott lapul az a hardver, ami annyira népszerű, hogy előrendelni sem lehet.

Maga a PlayStation 5 tökéletesen hozza azt, amit az előzetes bemutatót és tesztek alapján várni lehetett. Bár méreteiben hatalmas, a dizájn nem tolakodó. A felpörgött processzor nem melegíti túl a házat, nem kezd el füstölni a gép, ha komolyabb grafikai igényekkel kell megküzdenie az alkatrészeknek. A beüzemelés pillanatok alatt megvan, de a tartalom egyelőre még hiányzik. Az elérhető játékok száma még a nullához közelít, de hamarosan jönnek a jobbnál jobb megjelenések. A lemezes változat addig UHD lejátszóként bátran használható, nem hangos a készülék, ha épp 4K-ban vetíti ki elétek a Gyűrűk Ura vágatlan verzióját.

Nem lehet egyelőre győztes hirdetni az Xbox Series X vs. PlayStation 5 vitában, de nincs is igazán értelme. Mindkét újgenerációs konzolnak megvannak az előnyei és a hátrányai, ezért mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy melyikre ruház be. Mivel a készletek szűkösek, jelenleg a Microsoft gépére egyszerűbb lecsapni, de néhány hónap várakozás után garantáltan megkaparinthatjátok a Sony masináját is.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Neked van már előrendelésed újgenerációs konzolra?