Magabiztos, higgadt játékkal lőtte be magát a Budapest Five a top 6-ba

Magabiztos, higgadt játékkal lőtte be magát a Budapest Five a top 6-ba

A finnek sem jelentettek problémát a Budapest Five játékosainak.

Sajnos rögtön az első meccs után az alsó ágra esett a Budapest Five az ESEA Advanced 35. rájátszásában. Ott viszont remekelnek már második hete. Először a Wygers, majd az Izako Boars csapatát küldték pakolni egy-egy 2-1-es győzelem után.

Ma a hREDS finnjei ellen kellett bizonyítaniuk, természetesen ezúttal is Bo3-ban. Dust2-n kezdtek a csapatok, a hREDS választotta a pályát, de sok esélyük nem volt. Azt a számlájukra kell írni, hogy szépen és gyorsan rotáltak a lerakók között, de a BP5 így is mindig áttört a védelmükön. A kezdeti 5 körös előnyünket eladtuk kicsit, de a hREDS sosem vette át a vezetést, sőt, ki sem egyenlített a pályán. Voltak jó megmozdulásaik, oopee különösen jól játszott, de csapatként túl nőtt rajtuk a BP5. 16-6-ra nyerték meg Dust2-t.

Dust2 játékosstatisztikái (forrás: hltv.org)

Ezután jött Train, a Budapest Five választása, ami egyben a csapat egyik legjobb pályája is. Mi választottuk a pályát, tehát a finnek választottak oldalt. Természetesen CT-ben kezdtek a hREDS játékosai, a pálya előnyösebb oldalán, mégis a magyar csapat kezdte meg hamarabb a pontgyűjtést.

Mintha Dust2-n ragadtunk volna. Támadóként szereztük meg az előnyt, de aztán elkezdett egyre közelebb és közelebb kúszni a hREDS. Szerencsére Trainen is időben észbe kapott a BP5. Végig vezettünk a meccs második pályáján is, 10-5-ös félidővel fordultunk. Támadó oldalon feltámadt kicsit a hREDS csapata, de sokra ezzel sem mentek. Betonbiztos volt a Budapest Five védelme, higgadtan, okosan játszottak és végül 16-9-re nyerték meg Traint is, ami azt jelenti, hogy 2-0-ra nyerték a meccset.

az ESEA Advanced 35. rájátszásának alsó ága (forrás: hltv.org)

A csapat következő ellenfele a Sangal és a Lyngby Vikings összecsapásának győztese lesz. Ha ott is nyer a BP5, akkor már a legjobb 4 között lesznek, ami már minimum azt jelenti, hogy a Relegation ligában játszhatnak azért, hogy a következő szezonban már a Premierben legyenek.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!