Így lehet ingyen a FIFA 21-ben Beckham kártyát kapni

A három Icon lapján túl lesz egy mindenki számára elérhető ingyenes verziója is, mutatjuk az értékeit.

Az EA SPORTS és David Beckham végül csak tető alá hozta a partneri megállapodást, melynek értelmében az angol szupersztár visszatér a játékba. A FIFA 21-es szereplése egyben azt is jelenti, hogy 7 év után tér vissza ismét egy FIFA játékba. Legutóbb a FIFA 13-ban volt látható, akkor 79-es kártyát kapott. Miután abban az esztendőben visszavonult így már csak Icon lapokkal örvendeztethetik meg a szurkolókat, de abból három is lesz. Emellett pedig egy ingyenesen, bárki számára elérhető speciális ajánlattal készülnek a fejlesztők.

Beckham, a korábbi legendás szélső, a Manchester United és a Real Madrid meghatározó játékosa, bár játszott az AC Milanban és a Los Angeles Galaxyban, valamint a PSG-ben is, most úgy tűnik felbukkanhat a FIFA 21-ben is. Karrierje során 19 trófeát szerzett, és volt az angol válogatott csapatkapitánya is. Mostanra pedig saját csapata is van már, az amerikai labdarúgó bajnokságban található Inter Miami-t igazgatja.

Az elmondása szerint 23 évet kellett várnia, hogy újra egy FIFA játék borítójára kerülhessen.

Ingyenes kártya

A hivatalos információk tekintetében az EA Sports a következőket osztotta meg:

„Bárki, aki leül játszani 2021. január 15-ig az december 15-től kezdve számolhat azzal, hogy egy untradeable verzióját kapja meg David Beckhamnek. Ezzel a kártyával ünnepeljük meg a legendás angol középpályás LaLiga-debütálását a Real Madrid csapatában a 2003/04-es szezonban."

Egyébként ez a lapja az alábbi értékkekel rendelkezik majd:

A három Icon kártyájának a ratingjét november 27-én fedik majd fel.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!