Hirdetés

Eddig tartott a FaZe menetelése és az Astralis is nagy pofont kapott

Ma már szerverre lépnek az amerikai csapatok is.

Hirdetés

Egyre nagyobb a tét, egyre kisebb a hibázási lehetőség az IEM Peking csapatai számára, hiszen az EU mezőny már tegnap belekezdett a rájátszásba, az NA csapatok pedig ma este nyitják meg a playoffot. De mielőtt rátérnénk a mai menetrendre, lássuk, hogy mi volt tegnap.

Két brutálisan szoros és kiélezett meccsre számítottunk, de végül két 2-0-s meccset kaptunk. Bár kostanában nagyon jó formában volt a FaZe, NiKo és a G2 ellen tegnap kevesek voltak. Eleinte még úgy is tűnt, hogy a FaZe meglepheti ellenfeleit. Dust2-n remekül kezdtek, 10-5-tel tudtak ráfordulni a második játékrészre, de a G2 még épp időben tért magához. Ha nehezen és egy hosszabbítás árán is, de megnyerték a saját maguk által választott Dust2-t, ami után Mirage-on már esélyt sem adtak a FaZe-nek. A 19-17-es Dust2 után, Mirage már 16-8-as G2 győzelmet hozott.

Ezután jött még csak a java, az ESL Pro League 12. EU döntőjének a visszavágója. Anno 2-0-s vezetésből is kikapott a Na'Vi az Astralistól, most viszont nagyon más volt a helyzet. Egyetlen egy pályán sem érték el a 10 kört a dánok, Overpasson és Infernon is 16-9-re nyert a Na'Vi. Pedig még most azt sem lehet mondani, hogy s1mple carry lett volna, végre egységesen, csapatként tudott játszani a Na'Vi.

Az IEM Peking magyar közvetítésének mai menetrendje:

Rendelj OneBlade borotvát, 25% kedvezménnyel és díjmentes kiszállítással!
Kupon kód: gamer

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Légy Te az első hozzászóló!
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés