Visszatér a nemzetközi profi CS:GO az Esport1 TV-re! - Jön a DreamHack Open November

Visszatér a nemzetközi profi CS:GO az Esport1 TV-re! - Jön a DreamHack Open November

Kora délután már jön is az első meccs és vasárnapig nincs megállás!

Az IEM Peking után hagyjuk kicsit pihenni a legnagyobb csapatokat, az év hátralévő részében úgyis lesz itt még tier1-es DramHack és IEM verseny is. Addig sem maradunk azonban CS:GO nélkül, jön a DreamHack Open November!

A mindössze négy napos eseményen 100 ezer dollárért küzdenek majd a csapatok, akik leginkább az alsóbb, feltörekvő kategóriákból érkeztek. A Spirit és a Nemiga csapatát biztosan ismeri mindenki, legutóbb ők játszották az IEM New York CIS döntőjét. A pálya másik oldalán viszont ott van például a Flowskola ötöse, egy svéd mix, akiknek rögtön első meccsükön a Spirit ellen kellene bizonyítani.

A két véglett között persze ott az aranyközépút, akik bármikor meglephetnek bárkit. Szerverre lép majd az AGF, a North kvázi második csapata, az Apeks, ahol az ex-100 Thieves jkaem is játszik, a finn KOVA, a Gambit, ahol ott a Major győztes Hobbit és látjuk majd az Illuminart is a meccseken, ahol többek között Snax is játszik.

a részt vevő csapatok pontos felállásai (forrás: hltv.org)

Izgalmas meccsekben nem lesz hiány az biztos, ma kora délután pedig már fejest is ugrunk a mérkőzésekbe. A következő meccsekkel támad ma a DreamHack Open November:

Rendelj OneBlade borotvát, 25% kedvezménnyel és díjmentes kiszállítással!
Kupon kód: gamer

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!