Íme a svéd mix, akik az azonnali kieséssel is sokat nyertek

Íme a svéd mix, akik az azonnali kieséssel is sokat nyertek

Azonnal kiestek, mégis nyertek.

Picit talán furcsa lehet a tegnap elkezdődött DreamHack Open November mezőnye. A papírforma szerint több csapat között is nagy szintkülönbségek vannak, de azért nem kell leírnunk még a legkisebb alakulatokat sem.

Például a svéd Flowskola játékosait, akik kvázi egy újonnan alakult svéd mix. Nagyon fiatal játékosokról beszélünk, az ötös legidősebb tagja is csak 20 éves. Sajnos tegnap már kiestek a versenyből, kikaptak a Spirit és végül az AGF csapatától is. Ez azonban mégis elkönyvelhető egyfajta sikerként a csapat részéről.

Sokan azt gondoltuk, hogy simán kikapnak minden meccsen, két gyors 16-0-val lerendezi az ütközetet az ellenfelük, aztán a svédek már csatlakozhatnak is le a szerverről. Szerencsére ez koránt sem így volt. Egy-egy pályán a Spiritet és az AGF-t is meg tudták szorongatni. Előbbi ellen csak hosszabbításban kaptak ki Nuke-on, utóbbi ellen pedig egy szoros és látványos 14-16-os vereséget szenvedtek Trainen.

Elsőként esett ki a csapat, de érdemes megjegyeznünk őket. Kivétel nélkül, mind az öt játékos megmutatta, hogy van bennük potenciál, számtalanszor oda tudtak csapni az asztalra csak éppen a csapatmunka volt még olyan rendezetlen, hogy végül nyerni nem tudtak. 15, 16, 18 és 20 éves játékosokról beszélünk, akik kellő kitartással és munkával könnyen odaérhetnek a svéd CS elit mezőnyébe.

A DreamHack Open November nyitómérkőzéseinek eredményei:

  • Spirit 2-0 Flowskola
  • Gambit 2-0 Illuminar
  • Nemiga 2-0 KOVA
  • Apeks 2-1 AGF
  • Flowskola 0-2 AGF
  • Illuminar 2-0 KOVA

A mai közvetítés menetrendje:

Rendelj OneBlade borotvát, 25% kedvezménnyel és díjmentes kiszállítással!
Kupon kód: gamer

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!