Jövőre átigazolhat a teljes Astralis? - És vajon karrigan valóban visszatér a FaZe-hez?

Ezúttal is sok érdekes információt tudtunk meg DeKay-től.

Szépen-lassan elérünk 2020 végéhez, ez pedig azt is jelenti, hogy sokan az elkövetkező időszakra várják a profik legtöbb átigazolását. Arról nem is beszélve, hogy sok csapatnál most sem teljes a felállás, így még inkább érdekes lehet, hogy ki merre mozoghat. Nem meglepő módon, DeKay havi kérdezz-felelek adagja pontosan ezekről a témákról szól.

"Mi a helyzet karrigannel? Minden áron el akar menni a mouzból vagy inkább a FaZe nagyon megnyerő számára?"

DeKay: "Gyakorlatilag sok olyan csapat van, amelyik többet tud ajánlani karriganért, mint amennyiért a mouz megtartaná. Nem arról van szó, hogy a mousesports nem tud a zsebébe nyúlni, egyszerűen nem így építik fel magukat. Ritkán fizetnek sokat, inkább drágán adnak tovább játékosokon. Tekintve, hogy sok csapatnak lenne szüksége irányítóra, sok lehetőség állhat előtte. A FaZe a legvalószínűbb, már csak azért is, mert régi csapattársai is vannak még ott, akikkel szerettet együtt dolgozni, például rain."

"Van bármi hír az ex-100 Thieves még együtt lévő hármasáról?"

DeKay: "Utoljára úgy hallottam, hogy együtt szeretnék folytatni és 4. valamint 5. játékost keresnek. De mielőtt bármit bejelentenének, biztosra akarnak menni, hogy működik a csapat és jelenleg sajnos nem sok lehetőségük van."

"Bármi hír egy új Operationről?"

DeKay: "Csak annyit mondhatok el erről a témáról, hogy nem jósolható meg annyira az érkezése, mint az sokan gondolják. Sokan azt hiszik, hogy belelátnak a Valve működésébe, de ez nem igaz."

"Olyan pletykákat hallani, hogy 2021-ben lejár az Astralis játékosainak szerződése. Újra aláírhat majd mindenki vagy elviheti más szervezet őket?"

DeKay: "Lehetséges, hogy erre valóban jövőre kerül sor, de az valahogy az év végén lesz. Nyilván az is benne van a pakliban, hogy elviszi őket valaki. Van erről egy óriási sztorim, ami felnyitná az emberek szemét, hogy mit és hogyan csinált az Astralis az elmúlt években a játékosaival, de sajnos egyelőre ez még várat magára. Remélem, hogy egy nap majd publikálhatom."

"A Vitalitynél remekül működik a 6 emberes felállás. Van rá esély, hogy most ezen felbuzdulva más is megpróbálkozik majd ezzel? Mondjuk a Furia?"

DeKay: "Nem hallottam erről semmit. Egyelőre nem mondanám, hogy 100%-osan remekül működik ez a Vitalitynél. Nézzük meg először, hogy milyen lesz a következő hat hónap, ahol már valószínűleg offline is játszhatnak majd."

"Van valami hír, hogy mi lesz oBoval?"

DeKay: "Nem hallottam felőle semmit, de nyilván az a legvalószínűbb, hogy valahol Észak-Amerikában köt ki. A Gen.G reálisnak tűnik, de meglátjuk majd mennyire érdeklődnek iránta más csapatok és mennyire akar majd túladni rajta a Complexity. Az is benne van, hogy elmegy VALORANTozni."

Rendelj OneBlade borotvát, 25% kedvezménnyel és díjmentes kiszállítással!
Kupon kód: gamer

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!