Újabb amerikai csapat döntött úgy, hogy kiszáll a CS:GO-ból

Újabb amerikai csapat döntött úgy, hogy kiszáll a CS:GO-ból

Lassan tényleg darabjaira hullik az NA mezőny.

Nem igazán lehet már mit mondani. Míg az e-sport és a CS:GO is talán népszerűbb mint valaha Európában, addig az amerikai csapatok hónapok óta szenvednek. Az ő életük sokkal inkább visszavetette a koronavírus és az online éra, így többen le is húzzták a rolót.

Ráadásul nem is a kiscsapatokról beszélünk. A 100 Thieves, akik jóideje már a HLTV élmezőnyében tanyáztak, egyszer csak feladták. A szervezet magára hagyta a CS:GO-t, játékosaikat pedig vagy továbbadták más csapatoknak vagy még terveznek továbbadni rajtuk. Most itt egy újabb csapat, akik éppen a HLTV ranglista 18. helyén állnak, 2021-ben még sem folytatják pályafutásukat.

Legalábbis Chaos néven biztos nem. Korábban is hallottunk már erről pletykákat, most pedig a szervezet meg is erősítette, hogy 2020 végén, az IEM Global Challenge után hátat fordítanak a CS:GO-nak. Sőt, a Rainbow Six: Siege csapatukat is szélnek eresztik majd. Az okot már mindenki kitalálhatta, a koronavírus, a globális egészségügyi helyzet és a különböző szigorítások miatt olyan szinten lecsökkent a bevételük, hogy nem tudják a továbbiakban is fentartani a csapatokat.

Szépen lassan, de tényleg ott tartunk, hogy nem marad csak egy maroknyi NA csapat, akik stabilan teljesíteni tudnak akár hazai, akár európai közegben. Az sem segít a csapatokon, hogy továbbra sem tudni mit hoz a jövő.  Mindenki LAN versenyekre számít és sokan szervezik is azokat, de biztosat senki sem tud. Egyelőre nem lehet biztonságosan LAN-t tartani és senki sem tudja, hogy mikor javul majd stabilan a helyzet.

A Chaos jelenlegi csapata:

  • Anthony "vanity" Malaspina
  • Erick "Xeppaa" Bach
  • Jonathan "Jonji" Carey
  • Nathan "leaf" Orf
  • Edgar "MarKE" Maldonado
  • Matthew "mCe" Elmore (edző)
Rendelj OneBlade borotvát, 25% kedvezménnyel és díjmentes kiszállítással!
Kupon kód: gamer

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!