Társelnökké lép elő Neil Druckmann, a Last of Us rendezője

Társelnökké lép elő Neil Druckmann, a Last of Us rendezője

A Naughty Dog bejelentette, hogy Evans Wells mellett Neil Druckmann is elnöki pozíciót fog betölteni.

A Naughty Dog, Inc. egy amerikai videójáték fejlesztő cég, amelynek immár a két részes The Last of Us videójátékot köszönhetjük. A játék rendezője és írója Neil Druckmann Evan. Az idén júniusban megjelent második résszel a The Last of Us még fontosabb franchise lett a Sony számára. A hatalmas siker pedig nagyban köszönhető Neil Druckmann munkájának. Ő volt az, aki rendezőként és íróként megalkotta Joel, Ellie és a széria történetét. Úgy tűnik kemény munkája most meghozta gyümölcsét, ugyanis a Naughty Dog bejelentette, hogy előléptetik.

Druckmann eddig alelnöki pozíciót töltött be, innentől azonban társelnök lesz a stúdiónál Evan Wells mellett. Evan Wells a két alapító, Jason Rubin és Andy Gavin távozását követően 2004-ben került a cég élére. A rendező helyét a stúdió operációs igazgatója Alison Mori és a a programozási divízió társigazgatója Christian Gyrling veszik át, mint társ-alelnökök.

A kérdés már csak az, hogy legközelebb mivel rukkol elő Druckmann?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések