Kevés csapat tud akkor hátrányból felállni, mint tegnap az Astralis

Kevés csapat tud akkor hátrányból felállni, mint tegnap az Astralis

Indul az IEM Global Challenge rájátszása!

Az online szezonnak köszönhetően, talán idén minden eddiginél több volt a nagyarányú győzelmek száma. Szinte minden versenyen becsúsztak valakiknél a 16-3-as, 16-5-ös győzelmek. Ekkora hátrányból felálló csapatot viszont ritkán láttunk, de tegnap még ez is sikerült az Astralisnak.

A francia Vitality ellen játszottak, ráadásul a meccs a kiesés elkerüléséért ment. Mindketten kikaptak a BIG-től, ugyanakkor mindketten győzni tudtak a Complexity játékosaival szemben. Sokáig úgy tűnt, hogy kettejük közül a Vitality lesz az erősebb, az első pálya után legalábbis sokan temették a dánokat. Ők nem is tévedhettek volna nagyobbat.

Hiába nyerte meg Nuke-ot, az Astralis egyik legendás pályáját a Vitality 16-2-re, a dánok nem estek össze. Megrázták magukat, újult erővel mentek Dust2-re és vissza is lőtték magukat a játékba. Igaz, hogy ehhez két hosszabbítás is kellett, de kifizetődött a küzdelmük, hiszen D2 után, 1-1-es állásnál Infernon már esélyt sem adtak a Vitalitynek. Nem sikerült akkora különbséggel nyerniük, mint ZywOo-éknak Nuke-on, de a 16-5-ös így is mutatós.

A B csoportban pedig a Liquid és a Furia küzdöttek az utolsó továbbjutást érő helyért. Ha két hónappal korábban lett volna ez a meccs, akkor valószínűleg esélye sem lett volna a Liquidnek, most viszont más volt a helyzet. Egy ideje már keringenek pletykák a Furia egyes játékosai körül, lehet, hogy 2021-ben megbomlik az ötös, ez pedig láthatóan rányomta bélyegét a játékukra. Overpasson még úgy-ahogy tartották magukat, de a győzelem ott sem jött össze, Infernon pedig teljesen szétestek. 2-0-val mentek tovább a Liquid játékosai, akik ma már az elődöntőkben játszanak, akár csak az Astralis, a BIG és a Na'Vi.

Az IEM Global Challenge magyar közvetítésének menetrendje:

Decemberi CS:GO maraton - AK-47 | The Empress nyereményjáték

Rendelj OneBlade borotvát, 25% kedvezménnyel és díjmentes kiszállítással!
Kupon kód: gamer

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted kik nyerik a mai meccseket?

  • 33 %
  • 56 %
  • 0 %
  • 11 %