Új csapatban folytatja a K&H MNEB győztes Aaron

Új csapatban folytatja a K&H MNEB győztes Aaron

Új nemzetközi felállásban folytatja a K&H MNEB győztes Aaron.

Saját bevallása szerint sem volt könnyű éve, nehéz hónapok vannak a háta mögött Aaronnak, már ami a CS:GO-s pályafutását illeti. De ez nem azt jelenti, hogy feladná, épp ellenkezőleg, 2021-ben új ötös élén próbálkozik.

Tavaly nyáron igazolt a KPI Gaminghez, ahonnan azonban decemberben eljött. Twitter bejegyzésében azt írta, hogy nem volt haszontalan az ott töltött idő, sokat tanult és fejlődött, de be kellett látnia, hogy bármennyire is sok munkát pakoltak a csapatba, az a felállás nem működött úgy, ahogy kellett volna.

Éppen ezért most új csapatot talált magának, itt viszont nincs szervezeti támogatás, nincs fizetés, csak a játékosok kitartása, munkája és tehetsége. A ROYALS ötösében szintén az irányítói szerepet tölti be, mellette pedig conoR, Swaggy, Ping és jeyN játszanak majd. Közülük leginkább conoR és jeyN neve csenget ismerősen. Előbbit már a Budapest Five beugrójaként is láttuk korábban, de részt vett a 2019-es V4 Future Sports Festivalon is az E-RIVALS színeiben. JeyN pedig 2019 nyara óta a Heretics csapatát erősítette.

conoR, a 2019-es V4 Future Sports Festival során

Ők öten vágnak neki 2021-nek, miközben persze Aaron vadul grindolja az FPL-t is. Pár napja még a hatodik helyen állt FPL-C-ben, 39 lejátszott meccsel és 23 győzelemmel.

A ROYALS teljes felállása:

  • Homoki "Aaron" Áron
  • Conor "conoR" McCoo
  • Kyle "Swaggy" Wilson
  • Jérémy "jeyN" Nguyen
  • Javier "Ping" Griffiths

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!