CoD: Meghívásos versenyen csalt, repült a ban az egész csapatnak

CoD: Meghívásos versenyen csalt, repült a ban az egész csapatnak

Meghívásos verseny döntőjében csalt, kidobták az egész csapatával együtt.

Gyanús klip kerültek fel a LiveStreamFails oldalára, amelyeken Metzy_B látható, amint egy ellenséges csapatot gyakorlatilag egyedül elintéz. A mozdulatok gyanúsnak tűntek a nézőknek, ami felkeltette a Twitch Rivals verseny adminjainak is a figyelmét. Miután alaposan megvizsgálták a videót, arra a döntésre jutottak, hogy az ésszerűség határain túlmutat és természetellenes, ami látható, ezért Metzy_B-t és a teljes csapatát kizárták a döntőből.

A verseny további alakulását nem befolyásolta érdemben, hogy bannolták az egyik csapatot, egyszerűen kevesebb squad harcolt a 250 000 dolláros összdíjazásért. 

Ha a további vizsgálatok bebizonyítják, hogy tényleg csalt Metzy_B, amit a streamer folyamatosan tagad azóta is, akkor bukhatják a hatalmas nyereményeket, sőt akár benne van a pakliban az is, hogy a további Twitch Rivals versenyekről eltiltják őket. A versenyhez hozzáfűződik, hogy egyelőre csak Metzy_B-t és csapatát tiltották ki, de folyamatban van több ügy más teamekkel kapcsolatban, amelyek középpontjában szintén a csalások állnak. 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Te csaltál már valaha videójátékban?