Mégsem tűnt el a fejlesztési pokolban a Biomutant, végre megjelenési dátumot kapott

Mégsem tűnt el a fejlesztési pokolban a Biomutant, végre megjelenési dátumot kapott

Az Experiment 101 alkotása még 2021 tavaszán megérkezik.

Mivel a játékfejlesztés egy nagyon komplikált folyamat, mely rengeteg tényezőtől függ, így egy jól összeszedett, dinamikusan működő közeg, stáb kell ahhoz, hogy a produktum valóban elkészüljön. A játékfejlesztés elmúlt évtizedeiben számos példát láthattunk már arra, hogy egy bejelentett ígéretes játékról sokáig nem hallani, folyamatosan módosul a megjelenési év, netán még a fejlesztő is megváltozik. Ezt az állapotot nevezik találóan csak development hellnek, avagy fejlesztési pokolnak.

Sokáig úgy tűnt, hogy az Experiment 101 nagy potenciállal bíró játéka, a Biomutant is itt végzi, ugyanis a beígért megjelenési évet többször is megváltoztatták, illetve nagyon sokáig semmit nem lehetett tudni a játékról, az egyetlen kapaszkodója az érdeklődőknek az Experiment 101 2020 februárjában kiadott közleménye volt, miszerint mindenki megnyugodhat, sosem dolgoztak még ilyen nagy erőkkel a játékon. Végül tegnap este kiemelten fontos bejelentést tett a cég, 2021. május 25-én a Biomutant végre valahára megjelenik PC-re, PS4-re és Xbox One-ra!

Ha esetleg nem hallottál volna még a kungfuzó rágcsálókkal teli játékról, vess egy pillantást az alábbi videóra.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések