Kiszivárgott részletek a Battlefield 6 kapcsán

Kiszivárgott részletek a Battlefield 6 kapcsán

A Battlefield VI-ról eddig csak annyit tudtunk, hogy folyik a készítése, most azonban egy bennfentes által új információk, részletek láttak napvilágot.

Azt, hogy a Battlefield 6 készül, és év végén debütál, már megerősítette az EA, azonban a pontosabb részletekkel eddig nem szolgáltak. Andrew Wilson például csak annyit osztott meg velünk, hogy egy valódi újgenerációs élményt kapunk majd a DICE csapatától. Azonban megbízhatónak mondható bennfentesek már kiszivárogtattak pár Battlefield 6 részletet, most pedig az egyik legpontosabb forrás, Tom Henderson állt elő pár érdekes információval.

Henderson elmondása alapján a Battlefield 6-ban bármilyen épületet lerombolhatunk, méghozzá teljesen. Az pedig, ahogy a házak összeomlanak-e a lövés irányától és fegyver típusától függ. A játék alapján a 4 fős osztagok jelentik majd a klasszikus Assault, Engineer, Support és Recon kasztokkal, ezek az osztagok pedig nagyobb csapatokhoz kapcsolódnak.

További jó hír, hogy a platformok közti játékot is támogatja a program, ezzel megkönnyítve a közös játékot. Befejezésképpen meg kell még említeni, hogy Henderson elmondása alapján a Battlefield 6 8-10 hetes szezonokkal (és a hozzájuk tartozó Battle Pass rendszerrel) debütál. Továbbá egy ingyenes játékmóddal, valószínűsíthetően egy Battle Royale móddal érkezik majd.

Persze fontos tisztázni, hogy ezek nem hivatalos információk, így ajánlott fenntartásokkal kezelni. Azonban Henderson a Call of Duty: Warzone és a Black Ops Cold War kapcsán is többször fején találta a szöget tavaly, így nagy az esély arra, hogy most sem lő mellé.

Az új infomációk felkeltették a játék iránti érdeklődéseteket? Ti ki fogjátok próbálni a játékot?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések