Történelmi mérföldkő: Reddit reklámot vetítettek le a Super Bowl szünetében

Történelmi mérföldkő: Reddit reklámot vetítettek le a Super Bowl szünetében

A kisemberek közösségének erejére hívta fel a figyelmet a Reddit reklám.

Az elmúlt néhány hétben a legnagyobb hírportálok főoldalán szerepelt a GameStop részvények szárnyalása, amelynek katalizátora egy r/wallstreetbets elnevezésű subreddit volt. A világ legnagyobb közösségi fórumán több millió felhasználó gyűlt össze, hogy együttes erővel fellépjenek a brókerek és a Wall Street hatalma ellen. Az akció sikeres volt, ennek állított emléket egy öt másodperces reklámblokk, amely a Super Bowl szünetében lement a hivatalos adásban.

Wow super bowl commercial for us from r/wallstreetbets

Ennyi idő alatt lehetetlenség volt elolvasni a szöveget, de ennél többet egyszerűen nem tudtak összehozni, mivel túlságosan drágák ezek a spotok. Ezzel az öt másodperccel sikerült az egész éves reklámokra szánt költségvetést eltapsolniuk, cserében a világ legnézettebb sporteseményén kapták meg a reflektorfényt. 

A Reddit reklám világhírű lett, ahogy korábban a GameStop-sztori, nem véletlen pletykálják, hogy akár film és sorozat is készülhet ebből a nem mindennapi eseménysorozatból, amely meghatározta 2021 első hónapját. A Super Bowlt egyébként a Tampa Bay Buccaneers nyerte 31-9-re, nagyszerű védekezéssel gyűrték le a Kansas City Chiefst és cáfoltak rá az előzetes jóslatokra. A Tampa quarterbackje (irányítója), Tom Brady hetedik bajnoki címével egy újabb lépést tett a halhatatlanság felé. 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Üzlet - Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni (x)

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint a kiberbűnözők mindig ott jelennek meg, ahol pénz van, ezért az Apple Pay felhasználói is egyre gyakrabban válnak csalók célpontjává.

Üzlet - Hogyan válasszunk kényelmes gyerekcipőt?

A gyermekek lábbelijének választása sokszor nehézséget okozhat a szülők számára. A kicsik lábának fejlődése rendkívül fontos, így a cipő kiválasztásánál a kényelem, a méret és a tartósság a fő szempontok. Hogyan találhatjuk meg azt a lábbelit, ami helyes tartást és kényelmes lépést biztosít számukra?

Üzlet - Így válasszon nedves törlőkendőt: apró eszköz, nagy különbségek

A mindennapi higiénia ma már elképzelhetetlen praktikus, gyors megoldások nélkül. A nedves törlőkendők pontosan ezt a szerepet töltik be: egyszerűen használhatók, azonnali tisztaságérzetet adnak és szinte minden területen jelen vannak az irodáktól kezdve az egészségügyön át egészen a vendéglátásig. Mégis, kevesen gondolnak bele abba, hogy nem minden törlőkendő egyforma.

Üzlet - A perui kávé titka: hosszú út a csúcsra

Peru kávékultúrája számos érdekességet hordoz. Az európai kávérajongók számára nem újdonság, hogy a világ egyik legjobb minőségű kávéja az Andok hegyeiben terem. A kávétermesztés már az 1700-as években elkezdődött, amikor az Arabica növény meghonosodott a spanyol gyarmatokon. Az azóta eltelt évszázadok során a perui kávé komoly hírnevet szerzett a globális kávépiacon.

Közvetítések