A hétfői győzelem után, holnap is lengyel ellenfelei lesznek a Budapest Five-nak

A hétfői győzelem után, holnap is lengyel ellenfelei lesznek a Budapest Five-nak

Holnap ismét a Budapest Five csapatának szurkolhatunk.

Túlzás nélkül jelenthetjük ki, hogy a Budapest Five eddig remekül teljesít az ESEA 36. Advanced ligájában. Igaz, hogy becsúszott két fájó vereség is, de összességében jelenleg a legjobb 10 csapat között vannak torzsiék. Összehasonlításként, az előző szezonban a hatodik helyen zárták az Advanced ligát és mivel 9 mérkőzés vár még a csapatra, könnyen lehet, hogy ezúttal még attól az eredménytől is előrébb végeznek majd.

Ehhez persze az is kell, hogy győzelmet arassanak a következő ellenfelükön is. Hétfőn a Tarczyński Protein Team-t tudták gyakorlatilag lemosni Nuke-ról (16-7), most pedig egy újabb lengyel csapat, a Pompa Team ellen kellene megismételniük azt az eredményt.

Erre minden esélyük meg is van. Nuke még mindig a BP5 egyik legjobb pályája, ezt bizonyították tegnap is. A Pompa oldalán viszont nincsen sok szép eredmény a pályán, márpedig ismét ez lesz a mérkőzés pályája. Koloréknak ezúttal holnap délután 5 órától szoríthatunk, méghozzá a csapat saját csatornáján.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések