Új kezekbe került a Liquid irányítása

Új kezekbe került a Liquid irányítása

Lehet, hogy ez hozza majd vissza a Liquid sikerét?

Minden csapatba kell egy jó irányító, ez tény. Vannak, akik csak hosszú hónapok szenvedése árán ismerik ezt fel, lásd FaZe, és vannak, akik inkább megelőzik a problémákat és olyan emberre bízzák az irányítást, aki ért is hozzá, lásd Liquid.

Az utóbbi években nitr0 igazgatta a Liquid játékosait a szervereken, de miután az amerikai VALORANTra váltott, ez a feladat átszállt Stewie2K vállára. Arra a Major győztes Stewie-ra, aki bár rendkívül tehetséges játékos, ha jó irányítókról beszélünk, leginkább a sor végén kullog. 

Ez meg is látszódott például azon, hogy a BLAST Premier Spring csoportköre alatt kétszer is kikaptak a FaZe-től, így nem is tudtak azonnal továbbjutni, a Showdownban kell majd bizonyítaniuk. NAF videointerjúban árulta el tegnap, hogy ennek hatására változtattak kicsit a szerepeken.
A brazil veterán, a kétszeres Major győztes legenda, FalleN vette át a csapat irányítását, akit nyugodt szívvel elkönyvelhetünk az amerikai CS:GO legjobb irányítójának, de az európai IGL-ek között is előkelő helyett foglalhat el. A tegnap kezdődött IEM Katowice meccsein már FalleN irányított. 16-12-re el is verték az MiBR csapatát, az OG ellen pedig 2-1-es arányban győztek, így máris továbbjutottak a fő eseményre.

A Liquid teljes felállása:

  • Jonathan "ELiGE" Jablonowski
  • Keith "NAF" Markovic
  • Jacky "Stewie2K" Yip
  • Michael "Grim" Wince
  • Gabriel "FalleN" Toledo
  • Jason "moses" O'Toole (edző)

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Közvetítések