Ismét a Movistar Riders ellen lép szerverre a Budapest Five, de ezúttal sokkal nagyobb a tét

Szurkoljunk együtt a délután a BP5 játékosainak!

Tegnap kora este 16-4-re nyert a Budapest Five csapata a svéd PaperPlanes nevű mix ellen, így jelenleg 7-2-es aránnyal, az ESEA 36. Advanced szezonjának 5. helyén állnak. De ez még nem elég, a legjobb 4 között kell végezniük, hogy a Relegation ligában játszhassanak, szerencsére ehhez még rendelkezésükre áll 7 mérkőzés.

Ma viszont más kihívás előtt áll a csapat. Pár hete remekül vették az akadályokat az EDC 2. szezonjának csoportkörében, rögtön az első nap, veretlenül jutottak tovább a rájátszásba. Abba a rájátszásba, ami még csak ma délután kezdődik majd és ahol ellenfelük az a Movistar Riders lesz, akiket idén egyszer már legyőztek.

Igaz, akkor az ESEA Advanced ligájáról volt szó és Bo1-ben találkoztak a csapatok. 16-12-re nyert Mirage-on a Budapest Five és a mai napig ők az egyetlen csapat, akik győzni tudtak az aktuális ESEA szezonban a Movistar ellen. Hasonlóan bravúros teljesítményre lesz szüksége koryéknak ma is, ráadásul ezúttal Bo3-as mérkőzésen kell bizonyítaniuk.

torzsi vs smooya, délután jön a második felvonás

Szerencsére a Movistar koránt sem verhetetlen, tény, hogy a világ legjobbjai között vannak és már a HLTV 23. helyén tanyáznak, de tekintve a BP5 aktuális teljesítményét egy szoros és izgalmas meccsre számíthatunk, amiből bármelyik fél is győztesként kerülhet ki.

A Budapest Five és a Movistar Riders összecsapása délután 16 órától kezdődik és természetesen élőben követhetitek majd azt az esport1tv-n, PiciBear és SPRAY társaságában.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!