Tényleg kennyS tartja vissza a G2-t a sikertől?

Tényleg kennyS tartja vissza a G2-t a sikertől?

Leáldozóban lenne kennyS csillaga?

A 2021-es IEM Katowice egyik nagy csalódása a G2. Meghívást kaptak a legjobb 8 közé, azonnal a fő esemény kezdhettek, 2 győzelem és 2 vereség után azonban kiestek. A BIG és az EG játékosaival elbántak, de az oroszok, a Gambit és a Spirit már nagy falatnak bizonyult.

Természetesen minden csapatnak vannak jó és rosszabb időszakai. A G2-tól sem várhatjuk el azt, hogy azonnal ők legyenek az új Astralis, ám erre az eseményre mégis nagy elvárások terhe alatt érkeztek. Tavaly októberben leigazolták a bosnyák NiKot, az egyik, ha nem a legtehetségesebb játékost, akinek egyéni megmozdulásaitól joggal félhet a teljes mezőny. Persze, hogy a szurkolók és maga a csapat is azt várta és várja még mindig, hogy NiKo-val ne a középmezőnyben, hanem az élbolyban végezzenek, hogy sorra nyerjék a legnagyobb versenyeket is.

A tavaly téli szezon viszont még nem volt mérvadó, NiKo gyakorlatilag közös gyakorlás nélkül került a csapathoz. Nem úgy az IEM Katowice, ha valahol hát itt meg kellett volna mutatniuk, hogy milyen is az "új" G2. Mégis elmaradt a csoda, pedig nexa briliáns irányító, huNter remekül nyitja a köröket, AmeNEk a valaha volt leginkább fragerős support, NiKo még mindig brutális, kennyS pedig... talán itt a gond.
Pont erről a témáról elmélkedett Richard Lewis is a napokban, ráadásul ő még azelőtt, hogy a G2 vereséget szenvedett volna a Gambittől, ami után búcsúzni kényszerültek a versenytől.

"KennyS továbbra is ugyanaz az agresszív és bátor AWP-s, mint korábban, ugyanúgy bevállalja a merész peekeket. (...) Most viszont sokkal rosszabb formában játszik. Egyszerűen elhibázza azokat a lövéseket, amiknek alap frageknek kellene lennie. Elhibázza azokat a lövéseket, melyeknél ő tartja a szöget, tökéletesen kihasználja az AWP adta előnyöket, még sem tudja belőni a killt, erre nincs mentség. Mindenki imádja kennySt, de ma már csak árnyéka önmagának." - ecseteli Lewis a videójában.

Ő arra a következtetésre jutott, hogy még egy-két hasonló verseny és a G2-nak erősen el kell gondolkodnia azon, hogy kivel helyettesítheti kennySt, hiszen a jelenlegi metában, a jelenlegi bitang erős mezőnyben, egyszerűen nem engedheti meg magának a G2, hogy az AWP-s játékosuk legyen a leggyengébb láncszem a csapatban.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted is le kell cserélni a G2-nak kennySt?

  • 47 %
  • 53 %