LoL: Visszavágott a G2 a Fnaticnak, két csapat már az LEC rájátszásában

LoL: Visszavágott a G2 a Fnaticnak, két csapat már az LEC rájátszásában

Beledöngölte az Idézők Szurdokába a G2 Esports a Fnatic csapatát a visszavágón.

Egyre fokozódnak az izgalmak az LEC 2021-es tavaszi szezonjában, ugyanis már csak három hétvége választja el a csapatokat a rájátszástól. A G2 Esports és a Fnatic rangadóján csak egyetlen csapat volt az Idézők Szurdokában, ennek megfelelően a szombati meccsnap leggyorsabb mérkőzésén kegyetlenül elverte a címvédő a legutóbb még diadalmaskodó ellenfelét.

G2 Esports vs Fnatic (1-0)

Már a draft során kiderült, hogy a FNC ismét meglepné a regnáló bajnokot, ugyanis Bwipo kezébe Yone érkezett. Hiába a különleges választás, Wunder és Jankos tett róla, hogy ne örüljön a belga topos ennek a picknek. Már az első perctől nyilvánvalóvá vált, hogy a G2 Esports meg akarja semmisíteni az ellenfelét, ami 30 perc alatt sikerült is. Mikyx Rellje tökéletesen uralta a csapatharcokat, Wunder Gragasszal zónázta az ellenséget, miközben Jankos megállíthatatlan tornádó módjára söpört végig Olaffal a harcmezőn. Nagyon sima és teljesen megérdemelt győzelmet aratott a G2 Esports, ezzel a Fnatic egy újabb vereséget véshetett fel a neve mellé.

További érdekes statisztikák az LEC tizenkettedik és tizenharmadik mérkőzésnapjáról

  • A G2 Esports és a Rogue biztosan ott lesz a rájátszásban, előbbi zsinórban hat, utóbbi négy győzelemnél tart
  • Mindkét meccsét megnyerte a G2 Esports, a Rogue, az SK Gaming és a Misfits Gaming. Nyeretlen maradt az Astralis, a Schalke 04 és a Team Vitality
  • Katasztrofális szériában van a Schalke 04, hat meccs óta nem tudtak senkit sem legyőzni. Az Excel 5-ös losing streakben van, miközben az SK már sorozatban ötször diadalmaskodott
  • Legjobb KDA-val (31) Tynx végzett, leggyengébbel (0,5) Broken Blade
  • Legtöbb percenkénti sebzést (723) Kobbe osztotta ki, legkevesebbet (95) Tore
  • 15 percnél a legnagyobb farmelőnyt (+125) Kobbe építette ki, legnagyobb hátrányba (-126,5) Neon került
  • Csak a G2 Esports tudta megszerezni a hétvégén az összes first bloodot, első tornyot és első sárkányt. Az Astralisnak és a Team Vitalitynek ezeknek az "elsőknek" a megszerzése egyszer sem sikerült
  • 15 percnél a legnagyobb aranyelőnyt (+3384) a G2 Esports építette ki, legnagyobb hátrányba (-2897) a Team Vitalityt taszították
  • Leggyorsabb meccseket (28 perc 42 másodperc) az Astralis játszotta, leghosszabbakat (36 perc 1 másodperc) a MAD Lions

A héten sem maradtok LEC összecsapások nélkül. A meccseket az Esport2tv Twitch csatornán követhetitek élőben. Ha nemcsak olvasni szeretsz a LoL-ról, hanem néznél is közvetítéseket, akkor mindenképp kapcsold be az EsportGuru adásait!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted lesz még Yone pick az LEC tavaszi szezonjában?

League of Legends - Már a skineket is újrahasznosítja a Riot

Több támadás is érte a Riot Gamest a League of Legends közösség felől miután a játékosok "újrahasznosított" VFX elemeket fedeztek fel a PBE-re felkerült legújabb Tündérkirályság kinézeteken.