52 szimpla s1mple frag kellett hozzá, de a Na'Vi győzni tudott az MiBR ellen

52 szimpla s1mple frag kellett hozzá, de a Na'Vi győzni tudott az MiBR ellen

Ismét a s1mple show volt a Na'Vi megmentője.

Túlzás nélkül, tegnap a kiesés szélén táncolt a Na'Vi. Az MiBR elleni első pályán nagyon úgy tűnt, hogy a brazilok bizony méltó ellenfelei s1mple-éknek, végül azonban csak összeszedte magát az ukrán többségű csapat. 

Mirage-on egyszerűen nem bírtak egymással a felek, oda-vissza pattogott a labda végig. Egy óriási esélye volt a braziloknak, 14-13-as vezetésnél megszerezhették volna a pályapontot, nem lett volna túl jó a Na'Vi vásárlása, de egyszerűen elviccelték. Shz meg akarta szúrni s1mplet, de elhibázta, az ukrán visszalőtte, lehozta az ez utáni 1v1-es helyzetet és ezzel valószínűleg meg is mentette a Na'Vi életét.

16-13-ra nyerhette volna meg az első pályát az MiBR, ehelyett hosszabbításba, sőt, háromszoros hosszabbításba torkollott a Mirage, aminek a végén ismét egy borzasztó rossz döntést hoztak a brazilok. Többször próbálták a pálya alatt, egyszer sem jött be a sima B rush és az utolsó kört is ezzel bukták el. 25-23-ra nyerte meg a Na'Vi Mirage-t, Dust2-n pedig már nem adtak esélyt ellenfeleiknek. 16-8-ra megnyerték a legendás pályát, ezzel pedig 2-0-ra a meccset. Igazi s1mple show volt a tegnapi meccs. Mirage-on 52-28-at, Dust2-n 24-15-öt pakolt a brazilokra, összességében 103.3-as ADR-rel és 1.62-es HLTV értékeléssel zárta a meccset.

Az ESL Pro League tegnapi eredményei:

  • TeamOne 0:2 Gambit
  • Na'Vi 2:0 MiBR
  • Cloud9 2:0 Furia

Ezzel viszont még nem kerültek ki a veszélyzónából, sőt! A lehető legrosszabb forgatókönyv alakult ki az este a Na'Vi számára. A Cloud9 elverte a Furiát, ráadásul két pálya alatt, így jelenleg a C9 megelőzi s1mple-éket és könnyen lehet, hogy ki is ejtik őket. Sok variáció létezik az utolsó meccsekre és három olyan is van, amiben a Cloud9 továbbjut, a Na'Vi pedig kiesik.

Ne felejtsük el, hogy azonos pontszámok esetén nem csak az egymás elleni eredmény, de a pályakülönbség is számít, így ha holnap nyer a Na'Vi, de megnyeri saját meccsét a Gambit és a Cloud9 is, akkor csak egy hajszállal, de a Cloud9 fog továbbjutni, a Na'Vi pedig kiesik.

Ma szünet van, pihennek és felkészülnek a csapatok, holnap dől majd el, hogy kik jutnak tovább a C csoportból. Ezúttal is mindhárom meccs egyszerre kezdődik majd, az Esport1 stábja kettőt közvetít majd az esport1tv és az esport3tv csatornákon.

Az ESL Pro League szerdai menetrendje:

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!