Kötélen leereszkedve lopott Pokémon kártyákat egy 28 éves férfi

A zsákmánnyal nem jutott messzire az elkövető.

Egy épület tetejére rögzített kötélről lógatta be magát a Pokémon kártyákat forgalmazó boltba egy japán férfi. Az Ethan Huntot megszégyenítő mozdulatsor eredményeként sikerült eltulajdonítania nagyjából 80 kártyát a tolvajnak, amelyek összértéke körülbelül 2,8 millió forint volt. Emellett lenyúlta a 28 éves tettes.

Az elkövető megindokolta tettét, állítása szerint azért próbálta meglovasítani a Pokémon és Yu-Gi-Oh! kártyákat, hogy ebből kifizesse az adósságát. Az öt méteres kötéllel bemutatott attrakció nem volt veszélytelen, a férfi azonban ezt is megmagyarázta. Mivel a középiskolában tagja volt a sziklamászó csapatnak, ezért nem fél a magasságtól és extrém helyzetektől. A hajnali akció túlságosan látványosra sikerült, a biztonsági felvételek segítségével buktatták le a tolvajt.

A Pokémon kártyákkal történő adás-vétel óriási üzletnek számít ezekben a napokban. Egy különleges darabért több, mint 300 000 dollárt fizetett ki egy gyűjtő, ez közel 100 millió forintot jelent. Ez a hatalmas összeg nem számít rekordnak, ugyanis az abszolút első helyen egy másik Charizard Holographic lap áll, amelyért 369 000 dollárt sem volt rest letenni az asztalra új tulajdonosa.

Töltsd ki az éves magyar e-sportkutatást és nyerj értékes ajándékot! 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!