Tariknak és ELiGEnek is elege van a folyamatos okoskodásból

Sosem jó, ha a szurkolók túlzásba viszik a beszólogatást.

Szép dolog a szurkolás, szép dolog a biztatás, csak sokan elfelejtik, hogy nem csak a sikerek idején kell kedvenc csapataink, játékosaink mellett állni. Búcsúszik egy-két hiba, elkezdődik egy csapat rosszabb időszaka és máris megjönnek a fotelharcosok, a mindent is tudó szurkolók, akik sokszor nyomdafestéket nem tűrő stílusban osztják a profikat.

Ha valaminek, hát annak tényleg semmi értelme sincs. Segítség, biztatás helyett csak ártunk vele. Elege lett most a mindent tudókból ELiGE-nek és tariknak is. A sztori ott kezdődött, hogy a Major győztes tarik nagyot hibázott az ex-Winstrike ellen a Snow Sweet Snow elődöntőjében, így kis is esett az EG. A gyűlölethullámra viszont egyáltalán nem volt szüksége, sőt, inkább az utolsó cseppet jelentette már abban a bizonyos pohárban. 

Voltak persze, akik kiálltak tarik mellett, például a Liquid játékosa, ELiGE is. Egy Reddit kommentet kiemelve válaszolt, miszerint ha valaki VALORANTra vált, akkor azt leszólják és sírnak miatta, míg ha valaki alulteljesít időnként és hibázik, akkor azonnal azt vágják a fejéhez, hogy menjen VALORANTozni, oda való.

Persze nem csak a CS közösségre jellemző ez a fajta toxikusság, de talán itt a leginkább kimagasló. Figyeljünk oda miként is szurkolunk, minden játékosnak, minden csapatnak vannak hibái, semmi értelme sincs, hogy folyamatosan a szemükre hányjuk azokat.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!