Egyetlen meccsre a továbbjutástól a G2 és a Spirit!

Holnap megismétlődhet akár az EPL döntő is!

Két nap és összesen 4 mérkőzés van még hátra a tavaszi BLAST szezon Showdown állomásából. A verseny két legerősebb csapata juthat majd tovább a döntőkbe, ahol olyan csapatok ellen bizonyíthatnak majd, mint a Na'Vi, a NiP vagy a Complexity.

Az első meccsük után nem gondoltuk volna, de erre minden esélye megvan a G2-nak is. Bár 2-0-ra verték az Endpointot, látszódtak a hibák és nagyon úgy tűnt, hogy egy combosabb csapat kiejti majd nexaékat. Az OG-nak ez tegnap nem sikerült, pedig nem egyszer volt rá esélyük. Igazi maratoni meccset játszott a két csapat, amiben nem csak a többszörös hosszabbításos Nuke-nak, de az Infernos közel egy órás technikai szünetnek is nagy szerepe volt.

Kis túlzással, de a szerencse ezúttal a G2 mellett állt. Nuke-on hiába volt több lehetősége is az OG-nak, számtalanszor azért bukták el a köröket, mert pont jobb volt az időzítés a G2 oldalán vagy pont beadta nekik a füstön át lőtt fejeseket. Dust2-n vissza tudtak vágni Aleksibék, ott a G2-nak köze sem volt a játékhoz, pedig ők választották a pályát. Infernon pedig végül jobban bírták NiKoék a hosszú technikai szünetet. Egészen addig meccsben volt az OG, utána viszont teljesen elfogytak, kiestek a fókuszból és el is bukták a pályát.

Az OG és a G2 meccsének pályái:

  • Nuke (a G2 nyerte) - 25:23
  • Dust2 (az OG nyerte) - 16:3
  • Inferno (a G2 nyerte) - 16:12

Hasonló meccset játszott késő este a Dignitas és a Spirit is. F0resték kiejtették a Liquidet az első körben, a Spirittel viszont már nem bírtak. Nuke szoros volt, a svéd többségű csapat be is húzta, de Dust2-n és Infernon már egyértelmű volt a CIS fölény. Még úgy is, hogy chopper néha nem kímélte a saját asztalát sem.

A CIS csapat végül 2-1-re nyerte meg a meccset, de a Dignitas így is kellően erős tudott lenni. Ne felejtsük el, hogy köztük és a Spirit között jelenleg nem egy szintnyi különbség van. A G2 és a Spirit holnap már a továbbjutásért játszik majd, előtte viszont pályára lép még a Heroic, a 9Z, a Gambit és a Furia is.

A Dignitas és a Spirit meccsének pályái:

  • Nuke (a Dignitas nyerte) - 16:14
  • Dust2 (a Spirit nyerte) - 16:9
  • Inferno (a Spirit nyerte) - 16:7

A BLAST Premier Spring Showdown mai menetrendje:

Töltsd ki az éves magyar e-sportkutatást és nyerj értékes ajándékot! 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!