Több óra játék a Dying Light 2-vel

Több óra játék a Dying Light 2-vel

Eddig is tudtuk, hogy a Dying Light 2 hosszú lesz, de azt nem sejtettük, hogy ennyire.

A fejlesztők mind ez idáig elég szűkszavúan nyilatkoztak a Dying Light 2-vel kapcsolatban, azonban a napokban információkkal gazdagodtunk egy interjúnak köszönhetően. A riport során a vezető dizájner, Tymon Smektales a kampány illetve a program hosszáról közölt tudnivalókat. Azt már eddig is tudtuk, hogy a játék tartalmas lesz, azonban most konkrét számokra is fény derült.

Az interjú alapján a Dying Light 2 kampányát leggyorsabban körülbelül 20 óra alatt lehet majd végigvinni, persze ennyi idő alatt csak akkor sikerülhet ha végignyargalunk rajta. Ezzel szemben ha szeretnénk felfedezni a környezetet és teljesíteni a mellékküldetéseket is, akkor a játékidő megduplázódhat, sőt, akár meg is triplázódhat. Annak érdekében, hogy érzékeltesse a játékmenet hosszát a vezető dizájner elárulta azt is, hogy csak az első helyszín alapos felfedezése 7-8 órába telik majd, ami nem hangzik rosszul.

Kíváncsiak vagytok a játékra? Elégedettek vagytok a játékmenet hosszával?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

(A cikk eredeti változata a PC Guru oldalán jelent meg.)

Kövess Minket!



Gaming - Rocket League-bajnoksággal és többhetes gamer programsorozattal készül a Campona (x)

A videojátékok világa szeptemberben beköltözik a Camponába: a bevásárlóközpont első alkalommal rendez egy majdnem egész hónapon át tartó gamer programsorozatot. A Game of Gamers kampány részeként érkező „Legyél Rocket League Bajnok” esemény nemcsak a videojátékok rajongóinak szól: a szervezők célja, hogy olyan programot hozzanak létre, ahol a gyerekek, a szülők és a nagyszülők is közösen kapcsolódhatnak ki. A hónap során online bajnokságok, a szeptember 19–20-i hétvégén pedig az online döntő és ingyenes családi programok várják az érdeklődőket.

Közvetítések