Elsöprő sikert aratott a Mandoki Soulsmate online koncertje

A magyarok ki vannak éhezve a jó koncertekre, legalábbis erre utal, hogy már tízezrek nézték meg a Németországban és Amerikában élő magyar zenész-producer Leslie Mandoki és a világsztár barátaiból álló Mandoki Soulmates online koncertjét csak Magyarországról.

Világszerte pedig már közel kétszázezer internetező kattintott a másfél órás felvételre, amin Bartók Béla Magyar Képek című albumának modern feldolgozása hallható.

Az online koncert érdekessége, hogy míg Leslie Mandoki és a zenekar egy része a németországi stúdiójából muzsikált, addig a 22 világsztár a Föld különböző pontjairól csatlakozott be a közös zenélésbe. Így a new york-i 52. utcából, egy dél-karolinai tengerparti strandról, sőt egy észak-angliai kastély pincéjéből is bejelentkezett egy-egy világhírű zenész, élő videókapcsolásban. De Los Angelesből, Londonból és Berlinből, Tokióból, Pekingből, Új-Delhiből és Moszkvából is volt fellépő a különleges másfél óra alatt.

"A kreativitás mellett a zenészek társadalmi felelősségvállalásának fontossága is felerősödik a járványhelyzet alatt"– mondta el az előadás kapcsán Leslie Mandoki. Hozzátette, a koncerttel szerettek volna visszaadni valamit a közönségük számára az évtizedeken át tartó szeretetért. A koncerttel jelképesen az egész földkerekségen átívelő hidat építve, minden szakadék felett, áthidalva a törésvonalakat falu és város, észak és dél, és ami a legfontosabb, a generációk között. „The music is the greatest unifier”, vagy ahogy magyarul fogalmazott: "Zene az emberség szolgálatában" – zárta Mandoki.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!