Western témájú Battle Royale készül, de minek?

Western témájú Battle Royale készül, de minek?

Íme a PUBG és a Fortnite legújabb kihívója.

Dicséretes dolog, ha egy fejlesztőcsapat mindent megtesz az álmai megvalósításáért, nem árt azonban néha felülvizsgálni az álmokat. 2021-ben, indie csapatként a megcélozni a Battle Royale piacot, kivételesen bátor, már-már botor. Pedig a Team GRIT pont erre adta a fejét.

Tegnap jelentették be első játékukat, ami a BR játékok nemes táborát erősíti majd, legalábbis a tervek szerint. A GRIT pontosan azt tudja majd, mint az összes többi társa, éppen ezért már most erősen kétséges a létjogosultsága.

100 fő küzd majd egymással egy egyre inkább szűkülő pályán, különböző fegyverekkel. A fejlesztők ott próbáltak csavarni egyet a dolgokon, hogy a játékot vadnyugati környezetbe helyezték. Tehát korabeli fegyverekre számíthatunk, kocsik helyett pedig lovakra. Az egyetlen valóban érdekes játékelem az, hogy halál esetén egy hasonló sorsa jutott ellenféllel kerülünk majd szembe, az 1v1-es párbaj nyertese pedig visszakerül a játékba.

Ez azonban aligha lesz elegendő ahhoz, hogy a GRIT túléljen a PUBG, a Fortnite és a Warzone mellett, de majd az idő elárul mindent. A játék early access megjelenésére még idén tavasszal számíthatunk. 

Töltsd ki az éves magyar e-sportkutatást és nyerj értékes ajándékot! 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!