Mindenből többet ad a Mafia 4?

Több helyszín? Több korszak? Több főszereplő? Lehet, hogy a Mafia 4 elhozza nekünk ezt az élményt...

A júl ismert Mafia-trilógiia folyamatosan halad előre az időben. Az első rész és a remak-je is az 1930-as években játszódik. A Mafia 2 pedig már két korszakot ölel fel, ugyanis a 40-es években kezdődik és az 50-es évek elején ér véget. Ezután a játék harmadik része ugrott egyet az időben és egyenesen a 60-as évek végére érkezett meg, méghozzá oda, amikor Lincoln Clay egy év alatt átvszi az uralmat a New Bordeaux fölött.

A Mafia 4 azonban - az internetes pletykák szerint - az előző részekhez képest sokkal többet adhat majd a játékosok számára. Ugyanis egy reddites szivárgás szerint a még be sem jelentett negyedik rész az első három résszel ellentétben több korszakot átívelő sztorit kap majd, sőt ezen történet helyszínéül nem csak egy város fog szolgálni. Ha hiszünk a pletykának, akkor az új részben visszalátogathatunk az első epizódnak helyet adó Lost Heavenbe, illetve új városként megkapjuk Saint Fortunát, ami tulajdonképpen Las Vegas maffiásított változata lesz.

Mi egy Hain nevű korrupt rendőr bőrébe bújhatunk, és az csak rajtunk áll majd, hogy csatlakozunk a maffiához, vagy leszámolunk velük. Sőt Hain mellé kapunk egy másik főhőst is egy bíró személyében, aki a 40-es évektől a 80-as évekig tartó perekben küzd a szervezett bűnözés ellen. És ha már több korszak, több helyszín és több főhős van akkor ez több befejezéshez is fog vezetni.

Hogy a pletykának mennyi az igazságtartalma arra még nem derült fény. A szivárogtató forrásként egy rokonát jelölte meg, aki a korhatárbesorolással foglalkozó ESRB-nek dolgozik és a játékok szöveges részének átnézésével foglalkozik. Így nem feltétlen a legmegbízhatóbb forrásról van szó. Azonban az, hogy a Mafia 4-ben megjelenik egy Las Vegasra hasonlító város, már korábban is felreppent pletykaként, sőt arról is hallotunk, hogy ez a város szánták a harmadik rész helyszínének. Talán a negyedik részben végre láthatjuk a maffiásított Las Vegast?

Te várod már a negyedik részt? Melyik a kedvenc epizódod a trilógiából?

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!