S1mple 367  killel és +132-es K/D aránnyal nyerte meg a Na'Vinak a DreamHack Masters Spring versenyét

S1mple 367 killel és +132-es K/D aránnyal nyerte meg a Na'Vinak a DreamHack Masters Spring versenyét

Ez a Na'Vi első DreamHack Masters győzelme!

A legnagyobb fanokat leszámítva, aligha lett volna olyan ember, aki a DreamHack Masters Spring előtt nyugodt szívvel azt mondta volna, hogy "Ezt bizony behúzza a Na'Vi." Pedig így történt. Az utóbbi hónapokban csak önmagát kereső és végül flamiet kispadra ültető Na'Vi mindenkit meglepett.

Nagyon úgy tűnik, hogy flamie lecserélése megtette a hatását, a kérdés már csak az, hogy marad-e minden úgy, ahogy most van? Hiszen flamie nem köszönt még el véglegesen, egyelőre csak ideiglenesen került a kispadra. Ezek után azonban aligha mondja majd azt a Na'Vi, hogy "Köszi B1T, de mi mégis inkább flamievel folytatjuk". BÍT-tel nemcsak, hogy egyből bajnok lett a Na'Vi, de érezhetően jobban működött a csapatmunka és a fiatal játékos egyéni teljesítményével sem volt baj, sőt!

Persze nem volt még 100%-os a Na'Vi most sem, de az utóbbi hónapok eredményeihez képest mindenképpen sokat javultak B1T-tel, aki egyébként a legtöbb fejest lőtte a verseny alatt, megelőzve ezzel olyan profikat, mint s1mple, electronic, huNter és JaCkz.

A Gambit elleni döntőben is szorgalmasan gyártotta a frageket csapatának, a meccs mégis s1mple és electronic tündökléséről szólt. Megmutatták azoknak, akik már elfelejtették volna, hogy ők ketten bármit meg tudnak nyerni a csapatnak, csak éppen erre kevés példa volt mostanság. A Gambit ellen, a lehető legjobb meccsre, viszont összekapták magukat, ahogy a teljes csapat is és 3 laza, gyors pálya után lemosták őket a szerverről. S1mple +132-es K/D aránnyal zárta a versenyt, 10 megnyert clutch szituval őt volt a legnehezebb elkapni 1vX-ben és számos más statisztikai mutatóban is az élvonalban zárt. Ő volt a második legtöbbet sebző játékos, a legtöbb killt gyűjtő, a legjobb entry és a legjobb AWP-s is.

Overpasson 16-7-re nyertek s1mple-ék, Train és Dust2-n pedig egyaránt 16-12-re. Kis túlzással esélye sem volt a Gambitnek, annak a csapatnak, amelyik jelenleg világelső a HLTV-n és amelyik mostanában mindenki mást maga mögé utasított. Nos, a Na'Vit nem, az új Na'Vit nem, akik előtt bár még hosszú út áll, hogy a vasárnapi eredményüket minden versenyen meg tudják ismételni, az kétségtelen, hogy jelenleg jó irányba haladnak.

Most már csak arra várunk, hogy a csapat mikor jelenti be flamie végleges kispadra tételét.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!