18

Elmúltál már 18 éves?


/

TippmixPro CS:GO Masters: Maratoni Linkdown meccsekkel támad a 11. forduló

Kilenc pont szerezhető ma meg Tishleréknek. Vajon hányat sikerül bezsebelniük?

Néhány fordulóval ezelőtt megszavaztátok az alapszakasz felének legszebb pillanatát, amit végül biohazard és az iTHR nyert meg. Lassan pedig már ott tartunk, hogy az alapszakasz MVP-jét és a legszebb megmozdulást kereshetjük, hiszen ma este már a 11. forduló következik a Liga életében.

Nem is akármilyen 11. forduló előtt állunk, hiszen a mérkőzéscserék miatt, az utóbbi hetekben elmaradt Linkdown meccseket ma este pótolják be a csapatok. Ugyanúgy négy mérkőzés vár ránk a mai fordulóban, ezek közül három alkalommal is szerverre lép a Linkdown. Gyakorlatilag 1 db Bo1 helyett egy teljes Bo3-mat kell ma játszaniuk, csak éppen minden pályán más csapat ellen.

Az Illés Akadémia Spirit ellen kezdenek, a WiLD-dal szemben folytatják és végül a Lenovo Legion Honvéd lesz mai utolsó ellenfelük. Mindhárom meccs fontos számukra, de a leglényegesebb mégis csak a Honvéd elleni, feltéve ha Tishlerék nyerik az első kettőt. Papírforma alapján ennek meg kell lennie, a Linkdown számára pedig minden pont fontos, hiszen ők még harcban vannak a továbbjutásért. A WiLD, a Plague és a Spirit már kénytelen volt lemondani a rájátszásról, ez azonban nem jelenti azt, hogy félvállról vennék a meccseket. Egymás közötti helyezésükön még javíthatnak, így a Linkdownak ma mindhárom meccsre alaposan fel kell készülni.
A Honvéd elleni esetleg győzelem pedig igazi kincs lehet számukra, hiszen a BP5 és a BEE már biztosan továbbjutott, a Linkdownnak az iTHR és a Honvéd ellen kell leginkább bizonyítania. Hogy mindez hogyan sikerül, az ma este kiderül. Tartsatok velünk a ma esti fordulóban, szurkoljatok velünk együtt Magyarország legjobb CS:GO csapatainak!

Ráadásul ezen a héten is értékes nyereményekkel várunk benneteket. A Noblechairs EPIC székért folyamatosan ringbe lehet szállni, de ezen a héten egy Cooler Masters periféria csomag is gazdára talál.

A TippmixPro CS:GO Masters 11. fordulójának menetrendje:

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!