Lemosták a szerverről a VP-t és az EG-t is!

Lemosták a szerverről a VP-t és az EG-t is!

Szerinted kik jutnak ma a holnapi döntőbe?

Sajnos az Evil Geniuses csodája eddig tartott. A rossz passzban lévő csapat meg tudta lepni néhány ellenfelét a csoportkörben és bejutottak ugyan a rájátszásba, de ott kiestek az első fordulóban. A Gambit nem vétette ugyanazokat a hibákat ellenük, mint a csoportkörben, így meglehetősen sima, magabiztos 2-0-val ejtették ki az EG-t, ők maguk pedig továbbmentek az elődöntőkbe.

Ma este már a G2 lesz az ellenfelük, ami minden szempontból egy érdekes és izgalmas összecsapásnak tűnik. A Gambit talán gyengébb jelenleg, mint az elmúlt 3-4 hónapban, de mégiscsak világelsők HLTV-n, míg a G2 messze van a csúcstól, de kétségtelenül most játszanak a legjobb formájukban, hosszú hónapok óta.

A két csapat találkozása előtt azonban lesz még egy elődöntő, az OG és a Vitality mérkőzése, hiszen shoxék valami csodával határos módon összekapták magukat. Már a csoportkörben is erősnek tűntek, de tegnap a Virtus.pro ellen egy szinte tökéletesen működő Vitalityt láthattunk. Hiába Kyojin például, akinek még mindig újdonság lehet a tier 1, őrületes formában játszott és nem egy szorult helyzetet oldott meg csapatának. A gyenge pont továbbra is apEX, aki egyéni teljesítményben borzasztóan alul teljesít, irányítói feladatait pedig aligha tudja ellátni, miközben szétveri az otthoni berendezését. De ha a csapat többi tagjának jól megy, akkor tegnap is láthattuk, hogy apEX is hozza a kötelezőt és képesek 2-0-ra is nyerni, még egy VP ellen is.
Izgalmas meccsek előtt állunk, ráadásul ez már a végjáték. Ma a döntőbe jutás a cél, hiszen holnap délután már az IEM Summer Bo5-ös nagy döntőjében szurkolhatunk, kérdés, hogy vajon kiknek?

Az IEM Summer mai menetrendje:

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!