Visszatérhet a játékosok szívébe a legendás Atari?

Visszatérhet a játékosok szívébe a legendás Atari?

Jöhetnek az Atari PC-s játékok?

A '80-as évek gyerekei biztosan emlékeznek még az Atarira és a konzoljaikra. Igazi kincs volt az akkoriban, az évek során azonban rendre alulmaradt a cég a konzolgyártás terén, hiába volt még a piacon a Lynx 1995-ben vagy a Jaguar 1996-ben is, régi dicsfényük halványulni kezdet. Tengernyi víz lefolyt azóta a Dunán, az Atari pedig többször is profilt váltott már. Egy időben erősebben figyeltek a TV sorozatokkal foglalkozó águkra, afrikában a kaszinó biznisz királyának számítanak, általánosságban pedig a mobil játékok felé vették az irányt.

Ennek most viszont vége. A hírek szerint leépítik a TV-s divíziót, a mobilos címek helyett pedig a hatalmas és stabil játékosbázissal rendelekző PC-s piacot célozzák meg. Kifejezetten a "prémium kategóriás" játékokkal szeretnének foglalkozni, jelentsen ez bármit is a nézeteik szerint. Sőt, ha minden igaz, már foglalkoznak is! 

Első, kvázi AAA játékuk már fejlesztés alatt áll és a jelenlegi tervek szerint a mostani üzleti évben, azaz legkésőbb 2022 áprilisában jelenik majd meg. Az viszont már most furcsa, hogy mi lehet az a "prémium kategóriás" játék, amire már csak egy évet kell várnunk, de igazából nem tudunk még róla semmit sem.

Korábban számos nagy IP volt a tulajdonukban, például az Alone in the Dark széria jogai is. Azokat azonban 2018-ban eladták, így bármennyire is jó lenne például egy új Alone in the Dark játék az Ataritól, arra ne is számítsunk.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - 5+1 HUAWEI termék 2026-ra, amiket bűn lenne kihagyni

Méltatlanul kevés figyelmet kapnak a HUAWEI termékek Európában, aminek nyilván köze van a kínai gyártó és a Google 2019-es válásának is, pedig ha szó nélkül elmész a HUAWEI mellett, akkor bizony sok remek eszköznek intesz búcsút.

Gaming - Ez az 5 játék fogyott a legjobban 2025-ben

A friss értékesítési adatok alapján – amely főkét az Egyesült Államokat érinti – úgy tűnik a DICE megcsinálta, és összerakták azt a videójátékot, amely mindössze néhány hét leforgása alatt év legkeresettebb címévé vált, olyan rekordot döntve, amire három éve nem volt példa.

Közvetítések