IEM Köln: NiKo és s1mple show koronázta meg a LAN csoportkörét

IEM Köln: NiKo és s1mple show koronázta meg a LAN csoportkörét

Szerinted melyik csapat nyeri majd a versenyt?

Nem csak a játékosok, a közönség is nagyon várta az IEM Köln versenyét, ami másfél évnyi online éra után végre visszatért a LAN-hoz. Elképesztő érdeklődés övez minden meccset, a csapatok pedig valósággal megtáltosodtak, legalábbis egy részük. Úgy tűnik, hogy ha nem is állítja a feje tetejére, alaposan megkavarja az erőviszonyokat ez a LAN.

Az eddigi alapján a G2 és a Na'Vi van a legjobb formában, tegnap este is ők, pontosabban NiKo és s1mple parádéztak. A G2 a világelső Gambit ellenfele volt, a mérkőzésük pedig túlzás nélkül, 2021 eddigi legjobb mecsce volt. Mindkét csapat őrült formában volt, mindketten magabiztosan nyerték a saját pályájukat, a decider Infernón pedig NiKo egy olyan 1v1-gyel nyerte meg csapatának a meccset, aminél állva tombolt volna a közönség.

Az este másik nagy mérkőzésén, a Na'Vi és az Astralis összecsapásán, mintha kicserélték volna a dánokat. A hónapok óta szenvedő Astralis tényleg magához tért kicsit LAN körülmények között, pedig előzetesen inkább a csapat halálát jósoltuk. Közel sem hibátlanul, de tűrhetően játszanak és tegnap megszorongatták a Na'Vit is, ahol persze electronic és s1mple azért vitte a showt.

Előőbi Ancientön, utóbbi Dust2-n és Infernon ment nagyott. Az ukrán AWP-s a hosszabbításos Dust2-n 41-et pakolt a dánokra, Infernón pedig ismét bizonyította, hogy nincs olyan 1v3 amit ne tudna megnyerni.

A G2 més a Na'Vi már az elődöntőkben vannak, a többiek egy körrel korábban, a negyeddöntőkben kezdenek. De kik a többiek? Sok olyan csapat kiesett, akiket akár a döntőbe is vártunk volna. Nem lesz ott a pénteken kezdődő rájátszásban a NiP, a Heroic, a Vitality és a Liquid sem, LAN-on most más a helyzet. 

Remek formában van például a FaZe, akik ott vannak a legjobb 6 között, de sokat javult a Virtus.pro játéka is, akiknek sokan győzelmet sem adtak volna, mégis olyan alakulatokat utasítottak maguk mögé, mint a BIG, a NiP és a Complexity. Melléjük csatlakozott még a felemás Astralis és az egy picit talán gyengélkedő Gambit, de abban senki se kételkedjen, hogy most a szünet alatt, hobbiték minden erejükkel a felkészülésen lesznek és a LAN döntőt célozzák majd meg.

a rájátszás ágrajza (forrás: twitter.com/IEM)

A 2021-es IEM Köln 4 napos szünetet tart, a rájátszás pénteken veszi kezdetét, vasárnap pedig már a döntőben szurkolhatunk majd.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted melyik csapat nyeri majd a versenyt?

  • 64 %
  • 12 %
  • 8 %
  • 4 %
  • 8 %
  • 4 %